KultúrUnalom: Balogh Erika a kaszkadőr színművész

Mosolyogsz. Amikor látlak, mindig fülig ér a szád. Boldog vagy?

Kifelé igen, külsőleg, de amúgy magamban nem... soha. A férjem elvesztése meghatározza az életemet. Van egy nagyon idős anyukám, akit rendszeresen látogatok, de nincs gyermekem, egyedül élek, és a magány nem teszi boldoggá az embert. Viszont a mosoly, ami az arcomon van, nem kompenzációja semminek, alapvetően ilyen vagyok.

Kiskunfélegyházán születtél, Michael Jacksonnal, Madonnával, Prince-szel egyidőben. Jó évjáratnak tűnik... Mesélsz egy kicsit a gyermekkorodról?

Édesapám katonatiszt volt, folyamatosan helyezték át egyik városból a másikba. Kilencéves koromig tizennégy helyen laktam, végül a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségiztem. Nagyon erős sport, történelem és irodalom alapokat szereztem ebben az iskolában.

Egy katonatiszt otthon is gyakorolja a hivatását?

Nagyon szigorúak voltak a szüleim. Egész gyerekkoromban kitűnő tanuló voltam, de nekik ez nem volt elég, főleg apukámnak. Amikor a legnagyobb magyar állami kitüntetést megkaptam, a Magyar Arany Érdemkeresztet, megmutattam neki, és ő azt mondta, hogy neki ilyen csíkból van 25, úgyhogy húzzak bele. Nagyon beteges gyerek voltam, így anyukám sokat tanult, foglalkozott velem. Szerettem a gyermekkorom, de szegények voltunk, nagymamám még olyan földes házban lakott, amit reggelente le kellett locsolni vízzel. Ez szép emlékként él bennem, de ki akartam törni ebből, jobb körülmények között akartam élni.

Óriási színházi és filmes pálya van mögötted. 73 színházi bemutató, 32 televíziós és nagyjátékfilm szerep, illetve közel 500 filmben szinkronizáltál, mindezt egy 30 éves skálán. Ez múltidő?

Teljes mértékben igen. Egyébként a filmes szakmában soha nem voltam igazán. Többször éreztem azt kaszkadőrként, hogy ezt én is megtudnám csinálni színészként.

Mi lehet ennek az oka?

Nagyon sokszor megkaptam azt, hogy „maga túl egészséges", és ez a folyamat az egyetemen kezdődött. Vidéki kislányként nagy kék szemmel, fonott copffal, zsabós fehér blúzban és rakott szoknyába felvételiztem a színművészetire... El tudod képzelni, milyen abszurd jelenség lehettem abban a környezetben. Szerintem ezért is vettek fel, mert nem hitték el, hogy ilyen létezik. Kemény hely volt akkoriban. Kezdve azzal, hogy 47 kiló voltam és folyamatosan azzal bántottak bizonyos tanárok, hogy fogyjak le. Mindenképpen ki akartak zökkenteni a saját létezésemből és megakartak változtatni. A színművészetinek sikerült megutáltatnia velem a táncot és a versmondást, amit egész addigi életemben imádtam csinálni. Az akkori főiskola egy nagyon mérgező hely volt, és ha nem volt képességed, erőd arra, hogy felülkerekedj, akkor nagyon könnyen kihullhattál.

Volt olyan pont, amikor elgondolkodtál azon, hogy otthagyod?

Nem, mert nekünk az osztályvezető tanáraink, Kazimir Károly és Iglódi István által megadatott, hogy már elsősként játszhattunk a Thália Színházban. Ez részint pedagógia, részint pedig nyilván üzleti fogás is volt a részükről, hiszen sokkal költséghatékonyabb egy egyetemistával megoldani bizonyos feladatokat. Egész komoly szerepeket kaptunk már az elején is. Reggel voltak a táncóráink, délben próbáltunk a színházban, délután voltak az egyetemi óráink, este előadás a színházban, utána éjszakába nyúlóan próbáltuk az egyetemi feladatainkat.

Mi az oka, hogy otthagytál egy ilyen jelentős színházi pályát?

Nem hagytam ott. Kirúgtak. 1979-től 1993-ig voltam a Thália Színház tagja, ezt követően öt évig szabadúszó voltam, rengeteget forgattam, szinkronizáltam, játszottam különböző színházakban az ország több pontján, de kezdett nagyon elegem lenni, nem éreztem jól magam, az egészből ki akartam szállni. És akkor 1998-ban keresett meg Bodolay Géza, hogy menjek Kecskemétre, hát mentem. Tíz évig voltam a Kecskeméti Katona József Színház társulati tagja, 1998 és 2008 között Bodolay Géza igazgatása alatt, és amikor leváltották Gézát, Cseke Péter, az új igazgató kirúgott.

Sikeres tíz év lett belőle...

Igen, akkor kezdtem el díjakat kapni, minden színházi műfajban kipróbálhattam magam, rendezett nekünk többek között Zsótér Sándor is. Lejött Molnár Gál Péter híres színikritikus, hogy megnézze az előadást, és megírta, hogy Balogh Erika micsoda fantasztikus színésznővé nőtte ki magát. Mindez 2005-ben volt, amikor már közel 30 éve voltam a pályán, s megkérdeztem, hogy „Ez Zsótér miatt van, igaz?" Lényegében ezért az előadásért kaptam a díjaimat. „Adrienne - A por művészete"  volt a címe. Az a helyzet Zsótér Sándorral, hogy a nézők sírva rohannak el az előadásairól, a színházi szakma viszont imádja, és színészként tényleg fantasztikus volt vele dolgozni, de az tény, hogy lelkileg nagyon megterhelő.

Kecskemét után jött Szeged...

Az sokkal inkább hasonlított egy gyári munkára, mintsem színházira. Nekem a színház és a színészet játék. Sikeresen játszani csak jó lelki körülmények között lehet.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen lovasstúdiumot oktattál.

Óraadó tanár voltam, Pintér Tamás Oroszlánt, a férjemet helyettesítettem, amikor nem ért rá.

Mit jelent számodra a lovaglás, a sport?

Mindent. Autóval, motorral, lóval, karddal a mai napig bármit megcsinálok. Sokat dolgoztam kaszkadőrként. Úgy szerettem meg a lovaglást, hogy a férjem, aki profi kaszkadőr volt, a hátam mögött elvállalt egy filmet, amihez egy nagyon jól lovagló színésznőt kerestek. Én abszolút nem tudtam lovagolni, féltem nagyon. A filmben Rékasi Károllyal volt egy nagy lovaglós jelentünk a hortobágyi pusztában. Beleszerettem.

A mai napig tart ez a szerelem?

Igen, ha csak tehetem lovagolok, de már inkább lovakat tenyésztek. Budapesten élek, de a keresztlányom apukájának van egy tanyája Balástyán, ott tartjuk a lovakat.

Élnél tanyán?

Ha újrakezdhetném, biztos, hogy csak azt csinálnám. Eszembe nem jutna színésznőnek lenni.

2008 óta vagy Budapesten, a belvárosi Aranytíz Kultúrház vezetője. Hogy jött ez a lehetőség?

Úgy, hogy én 1984 óta V. kerületi lakos vagyok, nagyon sok állami ünnepségen vettem, veszek részt, általános iskolás koromtól folyamatosan ezt csinálom, most is a Kossuth térről jöttem. Ezekről a rendezvényekről ismert Rogán Antal akkori polgármester, és amikor a kultúrháznak meghalt az igazgatónője, felkért, én pedig elfogadtam. Nyilván volt bennük félsz, hogy mit fog csinálni egy színésznő, hiszen itt gazdasági dolog vannak, de úgy látszik, a paraszti eszem jól helytállt, mert gazdaságilag virágzik az intézmény. Önerőből idén nyáron teljesen felújítottuk a homlokzatot.

A színművészetből mit viszel bele ebbe a munkába?

Ez nagyon jó kérdés, tökéletesen megérezted. Nem tudom... Ez egy család. Nem vagyok egy megszokott vezető, főnök. Szeretem a rendet, el is várom, de sokszor elmosogatok a munkatársak helyett, én ültetem az intézmény virágait.

Az önkormányzat megengedné, hogy az intézményvezetés mellett színészi munkát vállalj?

Persze, semmiféle megkötés nincs a részükről. Nem hívnak. Elterjedt a szakmában rólam, hogy nem érek rá. Ez egy bosszúálló pálya. Hívtak szinkronizálni, véletlenül megkérdeztem, hogy mennyiért, és egy olyan árat mondtak, amit 40 évvel ezelőtt kerestem a Dallas szinkronizálásakor... És akkor azt mondtam, hogy köszönöm szépen. Tömeggyártásra álltak át, a színészen spórolnak, ha az egyik nem vállalja, elvállalja a következő, huszadik. Színházba azóta sem hívtak.

Mi lehet ennek az oka?

Nem tudom, talán nem tartottak elég jónak. Túlságosan hangos voltam, az igazságérzetem soha nem hagyott nyugton. Anyagi kérdésekben sem hagytam magam, és hát az okos színészekkel csak a baj van. Soha nem akartam a saját káromra megfelelni senkinek.

Sokat dolgozol?

Szerintem baromi keveset. Ez egy olyan agymunka, ami arról szól, hogy a megfelelő időben jól gondolkodj, de ez engem nem terhel le. Nem ez a hivatásom. Ez semmi ahhoz képest, amikor korán keltem, reggel próbáltam, délután szinkron, rádió, forgatás, utána előadás, aztán megint próba és megint koránkelés. Volt olyan hónap, amikor 38 előadást játszottam. Ahhoz a tempóhoz képest ez nem kihívás. De energikusan csinálom, és úgy érzem sikeresen. Folyamatosak az új megbízások az önkormányzattól. Az Aranytíz mellett van egy galériánk a Szép utcában, lesz a Bástya utcában egy közparkunk, és most építünk egy közösségi alkotó- és kiállítóteret. Velem nagyon könnyű dolgozni és tárgyalni. A lényegről beszélek, gyorsan és hatékonyan megoldok mindent, amit az önkormányzat elvár tőlem. Rengeteg koncertet, előadást, kiállítást szervezünk.

Ajánlanál egy háziolvasmányt nekünk?

Fekete István: Tíz szál gyertya

Hol lesz Balogh Erika 10 év múlva?

Remélem él még... Erről sokat szoktam gondolkodni. Bízom benne, hogy lovon egy erdőben.

Nemes Tibor, KultúrUnalom