KultúrUnalom: Varsányi Szabolcs, a színész műfordító

"Bármilyen idióta, komikus, dadogó, púpos vagy sánta figurát alakít is a színész, egyet nem szabad elfelejtenie, mégpedig azt, hogy az is ember. A trükk csupán annyi: azt az embert olyannak kell megmutatni." Agárdy Gábor

Nem csak kérdezem, tényleg érdekel: Hogy vagy, Szabolcs?

Nagyon jól. Minden szempontból. Szakmai és magánéleti értelemben az elmúlt félévem nagyon szerencsésen alakult.

Ezt örömmel hallom, kevesen beszélnek csillogó szemmel az elmúlt időszakról... Tudsz a színházra munkaként tekinteni?

Úgy gondolom, lehet foglalkozásként tekinteni a színházra, hiszen jó esetben ebből élsz. Nyilván, jobb az, ha több lábon állsz. Viszont vannak olyan szakmák, és a színház is ilyen, amelyeket egyszerűen képtelenség szerelem és szenvedély nélkül csinálni. 

És te jelenleg, mit csinálsz szevedéllyel?

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmadéves prózai színművész osztályában tanulok, ezenkívül a Kolibri Kiadó műfordítója és szerkesztője vagyok.

Milyen érzés budapestiként Erdélyben élni? Van ennek a kérdésnek jelentősége?

Azt hiszem, az én lelkületem, tempóm sokkal közelebb áll a kinti élethez. Budapest nagyon rohan, sok esetben személytelen, és amikor kikerültem, azt éreztem, hogy az emberi kapcsolatok és a színház is sokkal mélyebb.

Budapesten sokszor önmagunkat védve vagyunk felületesek.

Ugyanakkor érzékelek kint egyfajta zárkózottságot, ott nehezebben nyílnak meg, beszélnek az érzéseikről.

Ha már színház és Erdély: miben tér el a magyarországitól?

Például a román színház hatásában, mert gyakran dolgoznak a román rendezők a magyar társulatokkal.

Ez nagyon jó, hiszen két világ találkozik, és ez a művészetben mindig jó hatásokat idéz elő.

Úgy érzem, az erdélyi színház nagyobb tudatosságot, hangsúlyt fektet a formákra. Persze, ezekről nem lehet általánosságban gondolkodni, hiszen "ahány színház, annyi szokás".

Mikor találkoztál először a színházi közeggel, vagyis, milyen út vezetett idáig?

Tizenkét évesen, 2006-ban kaptam egy szerepet, s akkor tudatosult bennem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Érettségi után jelentkeztem a színművészetire, nem vettek fel. Nem meglepő, elképzelésem sem volt a színházról. Bölcsészkarra kerültem, az utolsó évemet Firenzében végeztem, innen ered a műfordítói utam, ugyanakkor a bölcsészkar mellett már játszottam a Karinthy Színházban és a Tesla Teátrum műhelyszínházban.

Firenzére még visszatérek, de maradjunk a színészetnél. Van szerepálmod?

Nincs. Ha kapok egy szerepet, vagy akár felmerül egy lehetőség, abba bele tudok szeretni. Sokféle hatás ér, a prózai és a zenés színház is érdekel. Nyilván szeretnék sokat és sokfélét játszani, majd az élet eldönti, mit ruház rám.

Ha kilépsz a próbateremből, hordozod magaddal a szerepeidet?

Bizonyos értelemben igen, de annál tudatosabb vagyok, minthogy művészi skizofréniába kerüljek. Attól, hogy beteg embert játszom a színpadon, nem betegítem meg a hétköznapjaimat. De igen, egy szerep nyilván hatással lehet az életemre, pozitív, negatív, és fájó értelemben. Legutóbb Molnár Ferenc Ördögje, úgy érzem, nagyon jó hatással volt rám.

Fontos, hogy egy színész kiegyensúlyozott legyen, ha ez nincs így, akkor sokkal sebezhetőbb.

Ha kapnál az egyetem befejezése után egy szerződést egy jó hírű erdélyi színházban, akkor elfogadnád?

Mindenképpen! Nagyon megtisztelő és fontos állomása lenne az életemnek. A mai világban már nem számít nagynak ez a távolság.

Hogy kerültél Firenzébe, és hogy lettél műfordító?

Érettségi után, félig-meddig kényszerből, tettem egy kitérőt az ELTE felé, ahol magyart és olaszt tanultam. Ez hozta magával a lehetőséget, hogy a harmadik évemet az egyik legszebb észak-olaszországi városban, Firenzében tölthettem. Ott tanultam fordítást, amit nagyon megszerettem. Nyilván nem ez a fővonal az életemben, de ugyanúgy a részét képezi. Jelenleg főleg gyermek- és ifjúsági irodalmat fordítok, ezt a helyzet szülte így, de nem bánom.

Nagyon fontosank tartom, hogy a fiatal olvasók igényes, gazdag és tartalmas magyar szövegekkel találkozzanak.

Ez néha nem könnyű munka, mert sajnos sok hányaveti szövegezésű könyv kerül a külföldi piacra is, persze nem mind. Az én küldetésem ettől csak nagyobb kihívás.

Ha nem lenne a színház, mivel foglalkoznál?

Ha egy nap negyvennyolc órából állna, nagyon szívesen kipróbálnám az asztalosságot. Vagy akár leköltöznék egy tanyára, kitanulnám a lótartás szabályait, de azt nem ígérem neked, hogy lóháton nem éneklek egyszer.

Színház nélküli mindenképp óriási űrt éreznék az életemben.

Hogyan látod az életed öt év múlva?

Legalább ilyen boldog szeretnék lenni, mint most. Hasznára szeretnék válni az embereknek, de amúgy nagyon nem szeretném tudni előre, hogy mi lesz velem.

Nemes Tibor, KultúrUnalom