Örök dilemma: Lecsapjunk a foglalt prédára, vagy ne?

A tiltott gyümölcs varázsa szinte mindenkit képes elkábítani. Barátnőm, tesóm pasija, haverom, bátyám nője, vagy csak egy ismeretlen, akinek van valakije, de te ezzel egyáltalán nem törődsz, mert szívesen lennél az ő valakije. Elég kusza, de érted, ugye? Csúnya dolog, vagy egyszer élünk? Te melyikre szavazol? A Lábtörlő vagy perzsaszőnyeg című írásomban említettem ezt is, most elmondom az én verziómat.

Nagyanyám azt mondta: Akkor bízz a férfiakban, ha a sírjukat kapálod, de ettől te maradj feddhetetlen. Kicsit vaskalapos volt az öreglány, és szentül hitte, hogy csak a pasik képesek a hűtlenkedésre, ezért ha nagyapám kimaradt egy órácskára, úgy fogadta, mint egy felajzott bokszoló az ellenfelét. Tati ilyenkor fülét-farkát behúzva menekült, állítom, sosem csalta meg, mert rettegett a jobbegyenesétől. Viszont a szomszédasszony, Berta néni, jóval vagányabban állt az élethez. A mamitól tuti kapott volna egy gyomrost, ha hallja a tanácsát: Egy valamire való nő tartassa karban magát, különben elszárad. Ha az urának nem megy, hát van szeme, nézzen körül a piacon, de csak annyira, hogy ne legyen belőle ajtócsapkodás. Khm, én kérek elnézést minden jövendőbelimtől...

Mondanám, hogy a „befoglalt préda" tiltott zóna a szótáramban, de akkor is ott sutyorog a kisördög a vállamon: mi van, ha örököltem a hajlamot az ellenkezőjére? Mindjárt kifejtem.

Az úgy volt, hogy a gyönyörűséges és vidám lány lecövekelt egy menő pasi mellett. Hímneműnek, nőneműnek patakokban csorgott a nyála tőlük, de senki nem merte őket megközelíteni, pedig, ha jobban megnézték volna őket, talán feltűnik, hogy nincsenek annyira "egyben". Történt, hogy a menő pasi még menőbb barátja odaállt elé, és azt mondta: Szerintem nálatok valami nem stimmel. Úgy érzem, ezt a kapcsolatot csak nyújtjátok, mint a rétest, de már nem friss. Megengeded, hogy a csajodat hazakísérjem? Ha belemegy, akkor arra is engedélyt adsz, hogy járjak vele.  Az ember, miután magához tért, s nem ütötte le a haverját, váltig állította, hogy a barátnője biztos nem hagyja ezt, mert ő rendes lány. Kisebb diskurzus indult a bonyolult női lélekről és a kiszámíthatatlan lépésekről, aztán abban maradtak, hogy a menő engedélyével, a még menőbb tehet egy próbát. Ha a csaj belemegy, ő sajnálkozva bár, ám kilép a képből. Régi szép, lovagias idők...

Valamit viszont álmukban sem gondoltak volna. A rendes lány tini kora óta ábrándozott a még menőbbről, csak akkora társadalmi szakadék tátongott közöttük, hogy álmodni se merészelt róla. Gondolhatjátok, kis híján megütötte a guta, amikor a félisteni magasságokba emelt srác ott állt előtte,  beszélt hozzá, nem emlékszik, hogy mit, csak arra, hogy sokáig ott maradt, hangok jöttek ki a száján, mosolygott, ő közben többször elalélt, majd hazáig kísérte.

Ellenben arra tisztán emlékszik, hogy az úriember a búcsúzásnál azt mondta: Ezer évet vártam rád, még tudok várni egy keveset, ha nem érdekellek, de ha igen, már nem engedlek el.Akkor ne tedd - nyögte ki, és berohant a kapun. A rendes lány először a szívverése miatt nem tudott elaludni, majd hajnalban a menő pasi szerenádjától. „Hazugság volt minden szavad..." - énekelte könnyes átéléssel az ablaka alatt, majd eltűnt az életéből.

Nem azért mondom, mert az anyám, de tényleg rendes lány volt, apámon kívül nem került vele „közelebbi kapcsolatba" senki. A fater meg talpig úriember, és ne feledjem, nála szebbet festeni sem lehetett volna, így nem csoda, ha az anyám róla álmodozott. A korai haláláig elválaszthatatlanok voltak, két test, egy lélek. Anyámat azóta sem tudta megkörnyékezni senki, és ez már így is marad, mert hisz abban, hogy ha az öregem előtte ezer évet várt rá, most is várja valahol, ő meg ugyanolyan tisztán akar vele újra találkozni, mint először. Egy dolog biztos: továbbra sem hiszem, hogy első felindulásból, esetleg kihívásból megéri orvul lecsapni valakit a párja kezéről, mert a lelkiismerettel el kell számolni, és az élet olyan, mint a bumeráng, simán visszaérkezik egyszer, ami nagyon tud ám fájni. Igen, tiszta sor, hogy vonzó a tiltott gyümölcs, de csak azért belerondítani egy kapcsolatba, mert olyanod van, felelőtlenség. Az viszont más kérdés, hogy mi van, ha akkor kerülsz képbe, amikor a kapcsolat kihűlt, hajszál is alig tartja, legfeljebb néha éltetik. Ezt mindenki döntse el maga...

Én is efelé hajlok, de azért néha felmerül bennem, hogy nem minden fehér és fekete, mert: ha akkor anyám marad a menő pasijával, mert „olyan rendes", apám meg nem veszi a bátorságot, hogy engedéllyel hazakísérje, az egy dolog, hogy nem születek meg, de ellentmondtak volna a sors akaratának, mert az fix, hogy őket egymásnak teremtették. Ezt hívom tökéletes alibinek. De abból kevés van...