Ne tűrj, ne hallgass róla, ne szégyelld magad miatta!

„Úgy tűnik, a világ bármely pontján élsz, egyik pillanatról a másikra lehet belőled Sarah Everard" - mondta pár napja egy ismerősöm, utalva az utóbbi hetekben nagy port kavart, elrabolt, meggyilkolt, egy hét múlva megtalált londoni nő esetére. A világot megrázó hír ismét arra hívja fel a figyelmet, hogy a nőket nap mint nap érik zaklatások, támadások. Melyek gyakran, ha nem végződnek tragédiával, titokban maradnak. Ennek rengetféle oka lehet: az áldozat önmagát hibáztatja, szégyelli a vele történteket, fél a lekicsinyléstől, a hibáztatástól... Ezért fontos, hogy tudatosítsd magadban: nem te vagy a hibás!

Ha azt mondom, kőbányai lányként láttam már mindent (is), akkor tudod, miről beszélek. Apám intelmei, anyám aggódása és szigorú szabályok - mikor, hova, merre, miért, kivel, meddig - között nőttem fel. Utólag belegondolva, simán lehet, hogy azért kellett esténként a szüleimmel kilométereket futnom, hogy ha kell, bírjam a tempót. És bizony volt, hogy kellett, nem egyszer futottam le férfinak látszó lényeket, nem jókedvemben.

Ám hiába tartottam be a szabályokat, értem haza sötétedés előtt, haladtam az útnak azon az oldalán, ahol több az ember és van világítás, hiába kerültem a kis utcákat, ilyen-olyan negyedeket, a zaklatásokat kivédeni így sem sikerült. Azok ugyanis nem korlátozódnak az utcára, sokszor onnan jönnek, ahonnan a legkevésbé várod.

A saját rossz tapasztalataim, és a csak hazasétálni akaró Sarah esete indított arra, hogy cikksorozatot írjak a nőket érő zaklatásokról, azok elkerüléséről, hárításáról, a védekezési lehetőségekről, és arról, hogy SOHA NE HIDD EL, HOGY EL KELL TŰRNÖD! Nem kell! Ha bántanak, se férfinak, se nőnek nincs joga a te érzéseidet, a téged ért bántást elbagatellizálni, megkérdőjelezni. Mondom még egyszer: "SE NŐNEK"! Mert ki tudja, miért, néha akad köztünk, nők között is olyan, aki legyint, de neked nem kell hallgatnod rá! Állj ki magadért, állj ki a többi nőért! És álljunk ki a rendes férfiakért is!

Az első, "bemelegítő" részben saját történeteket fogok megosztani veled. Olyan eseteket mutatok be, amikor nem volt nemi erőszak - nem a másik félen múlt -, összeverés - na, ez sem -, „csak" zaklatás. Azért mesélem el ezeket, hogy tudd, ha ilyesmi történik veled, az nem természetes! Nem kell elviselned, nem kell elhallgatnod, és különösen nem kell magadat hibáztatnod! Mindhárom nagyon fontos, jegyezd meg jól!

 

„Láttál már szexfilmet?"

11 éves voltam, amikor a nagyszüleimmel vendégségbe mentünk a „zöldövezeti" barátaikhoz, egy házaspárhoz. Nagypapám és nagymamám kimentek a kertbe a nővel, én bent maradtam. Egy fotelben ültem, amikor odajött hozzám a férfi, simogatni kezdte a karomat és azt duruzsolta: „Mielőtt jöttetek, egy szexfilmet néztem. Te láttál már ilyet? Bekapcsoljam?" Bár 11 évesen nem értettem, miről beszél, nagyon kellemetlenül érintett a simogatása, meg az is, ahogy az arcomba hajolt és duruzsolt.

Ez zaklatás! Senkinek nincs joga akaratod ellenére simogatni, az arcodtól két centire szexről sutyorogni, akár gyerek vagy, akár felnőtt nő, vagy férfi! Igen, ritkábban ugyan, de férfiakkal is megtörténhet. Én sajnos nem szóltam erről senkinek, te viszont bátran tedd meg, ha ilyen helyzetbe kerülsz!

„Nemcsak a segged kell, hanem a pofád is!"

15 évesen egyedül voltam otthon (ekkor már én is Pest kevésbé mozgalmas részén éltem), amikor becsengetett a nővérem egyik haverja. Ismertem, beengedtem, hadd várja meg, míg hazaér a tesóm. Ártalmatlan kis hülyének tűnt, alacsony, vézna, korához képest fejletlen 17 éves, amolyan csapat bohóca figura. De alamuszi nyuszi nagyot ugrik: egyszer csak rám vetette magát, rendesen birkóznom kellett vele, mert mindenáron le akarta rángatni rólam a nadrágot, közben csókolózni is akart, azt üvöltve: „Nekem nemcsak a segged kell, hanem a pofád is!" Erős lány vagyok, apámtól tanultam önvédelmet is, úgyhogy egyiket se kapta meg, viszont kapott helyette mást: pár jól irányzott rúgást, hasba, hogy csakúgy repült le rólam.

Nem volt aktus, nem volt csók, de maga a tény, hogy akaratom ellenére, erőszakkal akarta ezeket, az zaklatás, sőt, erőszak, annak ellenére, hogy sikertelen volt az akciója. Ha meg is tudod védeni magad, amihez komoly lélekjelenlétre van szükség, még házon belül is, mindenképpen jelentsd be, hogy mi történt veled! Ne add meg a támadódnak az esélyt, hogy mással is megpróbálja!

 

Forrás: Shutterstock

 

„Tudod, a Laci ilyen, mindenkivel ezt csinálja, nem kell komolyan venni"

16 év, nyári meló egy múzeumban, péntek délután. Egyedül voltam a szobában, amikor bejött a gondnok, becsukta maga mögött az ajtót, elém lépett, odanyomta a testét az enyémhez, benyúlt a felsőm alá, s fogdosni kezdett. Ellöktem magamtól és azonnal szaladtam, s szóltam a biztonsági főnöknek, aki "halálosan megfenyegette". Másnap elmeséltem a takarítónőknek, akik azt mondták: „Tudod, a Laci ilyen, mindenkivel ezt csinálja, nem kell komolyan venni." (Épp erről beszéltem feljebb: „se nők!")

De bizony, hogy komolyan kell venni! Egyetlen Laci sem lehet "ilyen", nem élhet vissza a helyzetével, a vélt, vagy valós hatalmával, akkor sem, ha 16 vagy, akkor sem, ha 30! Ha ez egy évvel később történik, nem úszta volna meg ilyen könnyen, de akkor ennyi tellett tőlem. Te viszont már okosabb vagy, mint én voltam! Nem kell eltűrnöd, nem szabad annyiban hagynod!

Forrás: Shutterstock

„A lányaimnak is a fenekébe szoktam harapni." és "Úgy nyalnálak!"

23 évesen egy másik kulturális intézményben dolgoztam, ahol rajtam kívül az összes kolléga férfi volt. A főnökeim is, akik előre kikötötték, hogy ne kísértsük a sorsot és a kollégákat, a szoknya minimum térd alatt végződik, a felső nem látszik át, nincs kivágva, nem szűk. „Ez komoly?!" - gondoltam, de betartottam a szabályokat. Kb. 2 hónapja dolgoztam ott, lehajoltam valamiért, s azt éreztem, hogy valaki a fenekembe harap. Megfordultam, ott állt vigyorogva a 45 éves, kétgyerekes családapa kollégám. Nem ismersz személyesen, nem tudod, milyen, amikor „szörnyű haragra gerjedek", de hidd el, nem kispályán játszom: amit kapott, azt nem tette zsebre. Azzal védekezett, hogy olyan mintha a lánya lennék, és ő a lányainak a popsijába is bele szokott harapni. (A lányai 3 és 5 évesek voltak akkor.) Próbáltak meggyőzni, hogy ne menjek a főnökhöz, mert család és nem fordul elő többet, de mentem. Mert bizony ez durva zaklatás.

Ugyanitt történt meg, hogy az irodán áthaladó középkorú karbantartók egyike vigyorogva, a nyelvét nyújtogatva odaszólt többször is, hogy „de nyalnálak", a többi hülye meg majd' meghalt a röhögéstől...Na, ezt se hagytam szó nélkül, igyekeztem úrinőként reagálni, de biztos, ami biztos, a főnökének is szóltam. Ilyenkor persze próbálkoznak mindennel, hogy csak beszólt, meg viccelt, és különben is, vedd bóknak.... Na, bóknak semmiképpen se vedd, az nem ilyen! Nem kell elfogadnod, egész nyugodtan kikérheted magadnak, mert épeszű, kulturált férfi sosem mondana ilyet, egyetlen nőnek (se)!

Ha bántanak, ne szégyelld magad, nincs rá okod! Szólj valakinek, akiben bízol, menjetek be a rendőrségre és tegyetek feljelentést! Még akkor is, ha szegény Sarah Everard gyilkosa maga is rendőr volt...