Mesterséges intelligencia és ember közös munkájának eredménye: Beethoven X. szimfóniája

A IX. szimfóniát mindenki ismeri, az Örömódát még azok is dúdolják, akiknek a zenéhez semmi közük nincsen. Beethoven a már süketen megírt műve után, életének utolsó éveiben még belefogott a tizedikbe is, de befejezni már nem tudta, csupán vázlatokat hagyott maga után. Helyette, születésének 250. évfordulója alkalmából MI fejezte be a munkát, emberi segítséggel.

A nemzetközi projektet a Deutsche Telekom kezdeményezte: a cég felkérésére összeállt egy nemzetközi tudósokból, zeneszerzőkből, zenetörténészekből és technológiai szakemberekből álló csapat, hogy Beethoven vázlatai alapján, mesterséges intelligencia segítségével befejezzék a zseniális zeneszerző X. szimfóniáját.

Az MI kétmillió hangjegyet használt fel a komponáláshoz, ám mielőtt nekifogott volna, megtanulta Beethoven teljes életművét, kreatív alkotási módszerét, stílusjegyeit is, nem véletlen, hogy még a klasszikus zenében járatosok szerint is olyan a hangzása, mintha eredeti Beethoven szimfóniát hallgatnánk. Ehhez szüksége volt Ahmed Elgammal professzorra és Mark Gothamra is, akik az algoritmust tökéletesítették, valamint Walter Werzova osztrák zeneszerzőre, aki a monoton géphangokból muzsikát varázsolt.

Így készült a X. szimfónia, melyet idén októberben mutatnak be a németországi Bonnban, Beethoven szülővárosában.: