Élet a szabadstrandon

Forró csemegekukoricát! Mais Bitte! A siófoki szabadstrand nem létezhet egyedülálló ikonikus figurái, az életnagyságú napernyővel guruló retro foodtruckos nénik és bácsik nélkül. Sem. 

A szabadstrand a déli parton egy csodálatos találmány. Akkor jössz és mész, amikor csak szeretnél, kilométer hosszan választhatsz a számodra legmegfelelőbb fémlépcsők közül, melyek eljuttatnak a bokáig érő vízbe. Ott már csak rajtad múlik, mennyit túrázol az úszómélységig.

Forrás: Monostori Rita

Mindig hallani egy újabb poént a víz közepén arról, hogy átugrom Tihanyba cigiért, vagy gyere beljebb, ott újra leér a lábad.

Gyerekkoromból emlékszem a hatalmas fákra, ahogy az árnyékukba húzódva ettük az előbb már emlegetett friss, forró mais bittét. Most vagy a fák lettek kisebbek, vagy én nőttem meg, de mindig dúl az árnyékharc: pokrócos családok napóraként követik az idő múlását.

Ha kijut a partra a nép, jön vele a hűtőtáska, abban fasírt és minden jó, piros alma, mogyoró. A strandolás valahogy egyet jelent nálunk az éhenhalunk-pszichológiával. Legyen hekk, sült krumpli és olajban tocsogós lángos. A befőttesüvegben kiszuperált, nálam is tíz évvel idősebb műanyag ecsettel, mellyel töménytelen mennyiségben helyezhetünk fokhagymát e kerek sajtos-tejfölös boldogságra.

Forrás: Monostori Rita

Valahogy mindig lenyűgöz az a gondolat, hogy egyetlen törölköző, mint egy láthatatlanná tévő köpeny, megóvja a tolvajoktól értékeinket. Ahogy Bödőcs mondja, ez a "lélektani széf", ha le van takarva, mi sem látjuk, más sem látja. Meg majd figyeljük a tóból, naná, mert ha bárki odamenne cuccunkhoz, úgy is pikkpakk odaérnénk, igazi anti-baywatchként leküzdve combjainkkal a hullámokat, és elhessegetve a gumimatracon lebegő, barnuló honfitársainkat.

Legtöbbször mégsem kell semmi más, csak egy pléd, leterítve a hullámtörő sziklák és a járda közé, kiülni, nézni, csobbanni, napozni, hallgatni a víz hullámait, és a friss, főtt csemegekukoricát.