Négy keréken a filmvásznon

Vannak pillanatok, amikor vezetés közben, piros lámpánál állva úgy érezzük, eljött a mi időnk. Kézifék kienged, kuplung, váltás, nagy gáz és mi vagyunk az aszfalt urai. Ha a valóságban ez nem is mindig van így, rengeteg film született már a sportautózásról és a pályákon vérre menő versenyekről is. 

Kezdjük is mindjárt a legismertebbel:

Halálos iramban (The Fast and Furious) – „franchise"

A Universal Pictures amerikai akciófilmsorozata mára már kilenc részt megélt, és több mint ötmilliárd dollár bevételt hozott világszerte  az első rész két évtizeddel ezelőtti megjelenése óta. Habár a gyártó már tavaly pedzegette, hogy lezárná a szériát, az biztos, hogy még két újabb része lesz a filmnek:  a Fast and Furious 10, melyet ketté fognak bontani.

Igaz, hogy az első (kezdeti) fejezetéhez képest, ahol Dominic (Vin Diesel) életének nagy részét az autók és a gyorsulási versenyek tették ki, mára már inkább a kőkemény akciókról szólnak a percek a mozivásznon,az ajánlóban mindenképpen itt a helye.

Ha autóversenyzés és csatározás, akkor:

Az aszfalt királyai (Ford vs Ferrari)

Két nagy autógyártó mágnás történetét és csatározását, „háborúját" mutatja be az egyik legikonikusabb versenyen, az 1966-os Le Mans-i 24 órás viadalon.

A 2019-ben megjelent remekmű főként a kihívók szemszögéből mutatja be az eseményeket, hogy hogyan próbálják meg legyőzni a már évek óta minden Le Mans-i versenyt megnyerő Ferrarit, és hogy hogyan lesz az utcai autókat gyártó Fordból autóversenyző csapat.

Az életrajzi filmdráma főszereplőit Christian Bale és Matt Damon alakítja, akik bemutatják, hogy a bonyodalmakat ellenére, azokat leküzdve, bárki felérhet a csúcsra.

De nem ez az egyetlen Ferrarit is bemutató remekmű:

Rush - Hajsza a győzelemért

A 2013-ban megjelent film a Forma-1 két legendájának, Niki Laudának és James Huntnak a világbajnoki trófeáért való harcát mutatja be, úgy ahogy még nem láttuk. Már a szereplőválasztás is  lenyűgöző, hiszen a Laudát játszó Daniel Brüh egy az egyben hasonlít az akkori Ferrari pilótára, és Chris Hemsworth is rendkívül jól alakítja az egykori brit playboy autóversenyzőt.

A 123 perces alkotás bemutatja az 1976-os F1-es bajnokság minden fontos pillanatát, mozzanatát, és teljesen szembeállítja egymással a riválisokat, de nem áll egyik pártjára sem. Autósport rajongók számára kihagyhatatlan!

https://www.youtube.com/watch?v=kfQNvIq4puM