Kijött a Wellhello & Luca közös dalának videoklipje

Flour a közösségi oldalakon osztotta meg a hírt: ahogy ígérték, ma klippremierre ébredhetnek a rajongók. A YouTube-on látható, hallható, élvezhető a "Szomorú séta" című daluk, ami a címéhez méltóan tényleg nem túl vidám. 

 A csapat reggel a Rádió1 vendége volt, ahol Luca elmondta, hogy az egész együttműködés úgy kezdődött, hogy Flour Tomi ráírt messengeren, s hosszas beszélgetésbe kezdtek.

A szokásos, Balázsékra jellemző vicces oltogatás - gondolom, sejtitek - közben azért az is kiderült, hogy Flourékban már régóta érlelődött az együttműködés lehetősége, szeretik az énekesnő hangját, aki egyébként a Szomorú séta társzeneszerzője is. 

Az új album első száma, a Zsúr klipje egy hete jött ki. A dal, ami szintén nem sikerült vidámra, az új dal-új klip örömén kívül más szenzációt is hozott: Flour tíz év után levette baseballsapkáját. Akik arra tippeltek, megkopaszodott, most csalódtak, a srác teljesen jól néz ki sapka nélkül (szemüvegben) is. 

És ha ez még nem lenne elég, a Zsúr még Majkának is bejött... Tomiék azt is Balázséknak mesélték el, hogy az amúgy - ki tudja, miért - az elismeréssel általában fukarkodó Majoros Peti a Wellhello fennállása óta először nem fanyalgott, hanem dicsért. 

Ha olvasás közben még nem sikerült, akkor most hallgasd meg a két dalt. Ha nem vagy rajongó, akkor is érdemes, mert tényleg más, mint a szokásos.