Vicces vagy okos legyen? Mire buknak a nők?
Mindenki másképp választ társat magának, ahány nő, annyi prioritás, ám két dolog biztos, hogy senkinél nem marad ki a felsorolásból: a humor és az intelligencia. De melyik a fontosabb?
A pszichológusokat is foglalkoztatja a kérdés, ezért vizsgálódtak kicsit a kérdésben. A társkereső nők körében végzett felmérés megdöbbentő eredményt hozott, melyet a Psichology Today cikkében le is írtak.
Az evolúció során miért pont az emberi agyban fejlődött ki magas intelligencia?Egyesek szerint a természetes szelekció, azaz a túlélés ösztönözte a magas intelligenciát. Ennek ellentmond, hogy sok, kevés agysejttel rendelkező állatfaj is elég jól túlélt jónéhány földtörténeti korszakot.
Egy másik elmélet szerint az ember rendkívüli intelligenciának hajtóereje nem a túlélés által vezérelt evolúció, hanem a szexuális szelekció, azaz a társak vonzásában elért siker.A nemrég végzett kísérlet épp ezzel az intelligencia-alapú, szexuális-szelekciós elmélettel kapcsolatban vet fel komoly kétségeket.
Az Evolution and Human Behavior tudományos folyóiratban publikált új evolúciós pszichológiai tanulmány szerint párválasztásnál a nők számára van fontosabb szempont is, mint a külső és az intelligencia.
Az első benyomás tesztjeA kutatás során egy reprezentatív csoportban 88 férfivel töltettek ki intelligenciatesztet, majd rövid videoklipeket készítettek róluk. Ezeket mutatták meg 179 nőnek, akiktől azt kérték, értékeljék a férfiak vonzerejét. Az intelligenciateszten jobb eredményt elérő férfiaknak kisebb volt a vonzereje, mint azoknak, akiket a nők viccesnek vagy jóképűnek ítéltek meg. Vagyis a humor legyőzte az intelligenciát.
A randitesztMásodik ütemben 729 résztvevőt vontak be a pszichológusok egy 3-3 perces rapid randevúkísérletbe. A 180 másodperces randik során a pároknak egymás intelligenciáját és humorát kellett értékelni a vonzerő szempontjából. Az első kísérlethez hasonlóan az eredmények itt is azt mutatták, az objektíven mért intelligencia helyett a kölcsönös vonzerőhöz egyértelműen az vezetett, mikor az intelligencia humorral párosult.