Csütörtökön megjelent a Far Cry 6, pénteken megnyílt a Battlefield 2042 open beta

Október 7-én csütörtökön jelent meg a Far Cry 6. A sorozat legújabb részéhez még a megjelenés előtt közzétettünk egy kis kedvcsinálót, amelyben részletesen írtunk a játékról és annak menetéről. Egy nappal a megjelenés után, azaz pénteken nyílt meg a majd november 19-én megjelenő Battlefield 2042 open betája, amivel a játékot elővételben megvásárlók még ma, azaz szombaton is tudnak játszani. 

A Far Cry 6-ot az utóbbi két napban érte pozitív és negatív kritika is. Összességében jónak tekinthető a fogadtatása, sokan kiemelték, hogy a változtatások, amelyek a sorozat előző részeihez képest újításnak tekinthetők, a vártnál jobban működnek. Bár az előző részek jól bevált eszköztárából nem adtak alább (továbbra is vannak outpostok és checkpointok, a fegyverrendszer alig változott, megmaradt a vadvilággal való harc és együttműködés vonulata is, sőt, fejlődött stb.), ezek az apró változtatások mégis különlegesebbé teszik az új epizódot.

Az IGN Hungary tesztje:

Sok dicséret érte Dani Rojast, a főhőst, akinek a háttértörténete soha nem látott mértékekig ki lett dolgozva. A GamesRadar+ kritikájában úgy fogalmazott, hogy a főhős "ezúttal több, mint egy pár szemgolyó, amin átbámulsz". Kritikusabb hangok viszont megjegyezték, hogy a rengeteg potenciál, ami az új játék világában benne rejlhetett volna, nem lett kihasználva, el lett pocsékolva.

Mindeközben tegnap megnyílt a Battlefield 2042 open bétája. Bár a játék csak november 19-én jelenik meg, az elővásárlók már tesztelhették, illetve éppen ebben a pillanatban is tesztelhetik.

Battlefield 2042 Open Beta trailer

Vigyáznia kell annak, aki a játékkal akár még ma, amíg a beta tart, akár a megjelenés után játszani akar. A motor kíméletlen elvárásokat támaszt hardver terén a PC-k felé.

RendszerkövetelményekForrás: EA Games

Ami magát a játékot illeti, feleleveníti azt a jövőbeli hadviselés körül néhány éve kialakult divathullámot, aminek hatására minden nagy kapcsolódó stílusú sorozat megjelentetett legalább egy epizódot, ami a jövőbeli hadviselést témájában hordozta.

Ennek a divatját akkor a játékosközösség törte le. Egyre több panasz volt a nemzetközi szintéren arra, hogy inkább játszanának az emberek újra második, sőt első világháborús játékokkal, mint hogy még egy kiborgkarú karakterrel kelljen csatába menniük. Ezúttal azonban a közeli jövő kerül megjelenítésre, és talán nem is akkora baj ez.

Battlefield 2042 reveal trailer

A játék ára 59,99 euró, de ebben az esetben is érdemes az Epic Gamesen előrendelni, ugyanis a kedvező valutaváltási irányelvek miatt 19 990 forintért veheted ott meg (a jelenlegi árfolyam szerint egyébként 21 619 forint 80 fillér lenne az ár, ráadásul mind a Steam, mind az Origins euróban is kéri az árat, vagyis a bankod lesz az, aki az átváltást végzi, ha ezeken a helyeken vásárlod meg).

A játékot előrendelni a Battlefield 2042 oldalán tudod.