Nem éppen egy Tinder-randi

Nyár közepi csellengésnek indult, spontán lettünk külföldiek. Mindvégig értettük, mit beszélnek a lányok rólunk magyarul. Szerinted volt meglepetés? A főszerepben: négy életvidám kalandor.

Ne számíts 18+-os karikára, de talán ihletet meríthetsz az ultragázul elsült, kétségbeesett Tinder-randizás helyett, hiszen igenis van másik lehetőség. 

Verőfényes napsütés, könnyed, tehermentes júliusi ejtőzés. Mint megannyi izgalmas történet szülőföldje, ennek a sokszor nevetve felidézett sztorinak is Budapest belvárosa adott otthont.

Forrás: 123RF

Éppen a Nemzeti Múzeum előtt battyogtunk, már magunk mögött hagyva a központ piszkos utcáinak nagy részét, amikor kiszúrtunk a távolból két figyelemre méltó csajt. Szintén vidáman tengtek-lengtek, mint mi. Több sem kellett, azonnal beindultak az agytekervényeink és a telepátia: szinte egyszerre csaptunk a combunkra, pukkadozva a terven.

Menjünk oda, adjuk be, hogy külföldiek vagyunk, max egyből levágják, és elküldenek a búsba – nem volt jobb dolgunk, na meg, miért is ne? (Az angoltudásom sajnos hagyott némi kívánni valót maga után, de tekintsük inkább csiszolatlan gyémántnak.)

Mint két hattyúhoz hasonló lény, olyan gesztusokkal, mosolyogva robbantunk be a képbe, és csaptunk a közepébe a dolognak: Nem tudjátok, merre van a Lánchíd? – hangzott el a kriminális kérdés (természetesen nem magyarul), néhány hülyeség kíséretében, amelyek megalapozták a jó flow-t a két duó között. Érdekes mód nem kaptak sokkot a lányok, sőt.

Forrás: Shutterstock / Készítette: Chain bridg

A Lánchídig nem jutottunk el, de kis idő elteltével már a Madách téren söröztünk, és meséltünk egymásnak magunkról. Én sportmenedzser voltam Görögországból, a társam pedig filmrendező tanonc Amerikából, a hölgyek pedig budapesti tanulók, pont, mint mi, bármilyen meglepő. Szintúgy az is, hogy pajzán gondolatok helyett azt súgták össze, milyen jófejek ezek a srácok. Ekkor még nem tudták, hogy értjük minden szavukat, amit hallunk. Ez így zajlott hosszasan, kiegészülve azzal a szájukból, hogy érdekesek, izgalmasak a sztorijaink, és jóképűek vagyunk. Alakul, alakul – gondolhatod. Persze voltak lebukás közeli szituk, de a végletekig küzdöttünk.

Feldobtuk, hogy van egy jó spot a közelben, vegyünk muníciót a boltban, és telepedjünk át. Az odaúton már elhangzott, hogy melyikőjüknek ki a kiszemeltje. Valószínűleg face to face ez nem történt volna meg, de így, hogy külföldiek voltunk...

Forrás: Yurlick/Yurlick

A Dohány utcai zsinagógával szemben ismertük egy random ház kapukódját, és azt is tudtuk, hogy ki lehet menni a tetőre. Nindzsák módjára feljutottunk mindannyian, mesebeli feelingje volt. Ha erre vártál, most csalódnod kell, – amit hallottunk – nem beszéltek extrapikáns dolgokról velünk kapcsolatban. De arról igen, hogy milyen király helyre hoztuk őket, és mennyire hihetetlen ez a kis kaland. A négyesben töltött fél nap után a telepátia ismét beindult, egymásra néztünk „filmrendező tanonc" barátommal, és benyögtük, meglepi, nem vagyunk külföldiek. Két lehetőség volt: az egyik, hogy mérgükben ledobnak minket a tetőről, de szerencsére a másik valósult meg. A pár másodperces sokkhatást irdatlan röhögés követte, ami hosszasan folytatódott a programmal együtt, már magyarul. A tanulság számomra az, hogy nem félni, hanem élni kell.