Ember a sisak mögött: Lando Norris, a mókamester

Minden évben 20 kivételes kvalitással rendelkező autóversenyző körül forog az autósport királykategóriájának világa, és már a szezon elején mindent tudunk a járművekről, futamokról, ám annál kevesebbet a pilótákról magánemberként. Itt az ideje, hogy így is ismerkedjünk velük.

A 21 éves ifjonc, aki csapattársával, Daniel Ricciardóval együtt az F1 mókamestere, és online streaming őrült: ő Lando Norris, a McLaren versenyzője.

Szinte nincs is olyan hétvége, amikor a brit pilóta ne csinálna valamiből vagy valakiből viccet. Komikusságát sosem rejti véka alá, akár a csapatrádión keresztül is képes megnevettetni bárkit.

Lando fiatal kora ellenére már harmadik szezonját tölti a Forma-1-ben. Nem egyszer állt pódiumon, továbbá, ha az autója és a körülmények is megengedik, biztosak lehetünk benne, hogy a dobogó közelében végez. Amellett, hogy kivételes tehetség, rendkívül alázatosan áll a versenyzéshez, csapatához. Apropó, tehetség: 2016-ban az év fiataljának választották a McLarennél.

Szeretnél többet tudni a fiatal autóversenyzőről?
Akkor csekkold a Sportslife cikkét, s sok más mellett azt is megtudhatod, hogyan szórakoztatta az embereket a pandémia idején.