Csak szabad akart lenni...

Mindig is vagány, amolyan osztály vezére típusú lány volt. A fiúk rajongtak érte, a lányok irigyelték, s olyanok akartak lenni, mint ő. Mindenki olyan szülőkről álmodozott, mint amilyenek az ő szülei, legalábbis, ha hinni lehet a sztoriknak, amiket a suliban előadott. 

Kimondottan szép lány volt. A szemét mindig feketével húzta ki, s bár egyedi és stílusos ruháinak alapszíne is a fekete volt, a jól megválasztott kiegészítőknek hála sosem tűnt gyászoló görög tragikának. 

Kirill Balobanov/ Unsplash

Amikor az osztály fiúvezére, minden lány álma felvetette, hogy péntek délután ötre mindenki, aki számít legyen ott a Margitszigeten, az elsők között mondta, hogy "Naná!"

Aztán hazafelé azon agyalt, hogy adja ezt be az apjának, aki finoman szólva is vaskalapos volt, bár saját magára, mint komporomisszumkész, az okos vitát kedvelő, igazán jó szülőre tekintett. Néha tényleg az volt, de ha arról volt szó, hogy a lánya kikapcsolódna, barátokkal találkozna, ne adj isten buliba menne, akkor őrjöngő diktátorrá vált. 

Hazaért, lefutotta a szokásos köröket, először az anyjával beszélt, aki szokás szerint tovább küldte az apjához, mert isten őrizz, hogy akár csak egyszer is ő döntsön bármiben. Úgy tűnt, ő is a diktátor kénye-kedvétől függ, elvégre nő...

"Elmehetsz" - hangzott a meglepő válasz az apjától.

 

"Mit nézel olyan meglepődve, mikor tiltottam én meg, hogy találkozz az osztálytársaiddal? Elmehetsz, de sötétedésre legyél itthon!"   

A lány próbált azzal érvelni, hogy este 7-kor már sötétedni kezd, így semmi értelme, hiszen alig több mint egy órát tölthet a barátaival, de az apja szerint, ha így gondolja, akkor talán nem is olyan fontosak azok a barátok. Tovább próbálkozott, hogy az öccsének miért lehet, ikrek, egyidősek, s ő mégis mindig...

 

"A testvéred férfi, és egy férfi meg tudja védeni magát. Ha meg nem, akkor megérdemli, amit kap!" 

- hangzott a válasz, és ezzel a téma le is lett zárva.

"Szót fogadni kötelező volt, de minimum ajánlott, ha az ember még másnap is élni akart."Copyright: Olga Yastremska

Nem ez volt az első eset, valójában, ha jó napja volt, akkor az apja nem küldte el azonnal és ordibálva a fenébe az igényeivel együtt, hanem látszólag együttműködött, de aztán mindig jött a fekete leves. És szót fogadni kötelező volt, de minimum ajánlott, ha az ember még másnap is élni akart. 

Elindult, útközben azon gondolkodott, hogy adja majd elő, hogy görcsöl a hasa, inkább hazamegy, mert azzal mégsem állhatott elő, hogy sötétedésre otthon kell lennie. Csoda, hogy még senki nem hozta fel, hogy túl sokat fája a hasa. Legutóbb is ezt mondta, amikor nem ment el az osztályszilveszterre.

A pultos srác levette a lábáról..következő héten randiztak...Photo by Louis Hansel on Unsplash

Odaért. Nagy levegő, fej fel, mellkas ki, hát egyenes, nagy mosoly és egy hello. Az apja utálta, ha beül bárhova, mert tuti, hogy drogot tesznek az italába, de most már csak azért is. A pultos srác hollywoodi mosolya azonnal levette a lábáról. Mondjuk kit nem? Beszélgettek, egyetemista, 24 éves, igen, ő még csak 17, de most már mennie kell, nem érzi jól magát. A pultos fiú beírta a számát a mobiljába, ő is a sajátját a srácéba. Hazafelé a Regőt átírta Regire, hogy amikor az apja átnézi a mobilját, ne fogjon gyanút. 

Következő héten randiztak, aztán megint és megint. A nyári szünet boldogságban telt, bemutatta otthon a barátját, a korából letagadott pár évet, a munkája is titok volt, elég, hogy egyetemista. Persze sosem aludhattak együtt és az ajtó is mindig nyitva maradt.

Szeptemberben bettöltötte a tizennyolcat, neki aztán nem mondhatja meg senki, gondolta, de az apja megmondta, amíg az ő kenyerét eszi... A srác azt mondta, akkor ne egye! Ekkortájt derült ki, hogy gyereket vár. Az apja őrjöngött, mi lesz az érettségivel, az egyetemi tanulmányokkal, és különben is mikor, hol, hiszen az ajtó mindig nyitva volt?!

Az ofő abortuszt javasolt, az ofőhelyettes óva intette tőle. Kívülállóként hallgatta kettejük vitáját, számára nem volt kétséges, hogy anya lesz, nincs más opció, nem vehetik el tőle a gyermekét! Szemben ült a két tanárral, a kezében egy plüssnyuszi, amit a szerelmétől kapott. Az ofőhelyettes rámosolygott, s azt mondta az ofőnek: "Milyen ironikus, ahogy itt ül babával a hasában, babával a kezében..."  

A lány boldog volt, és a srác sem volt boldogtalan, noha nem így képzelte az esküvőt, de legalább nem volt akkora felhajtás, az is valami. 

Végre szabad, végre független, gyakran gondolt erre, s már csak azért is leérettségizett a többiekkel együtt. Aztán megszületett a kicsi, az akkor már férje pedig egyre ritkábban volt otthon. Alig múlt három éves a lánya, amikor a férfi bejelentette, hogy megismert valakit, úgyhogy ennek itt most vége. 

Nem sírt, nem panaszkodott és nem is költözött haza, bár az anyja hívta, úgy döntött, nem adja fel a szabadságát. A gyerek apja jól keresett, fizetette a lakást, gondoskodott a lányáról, legalábbis anyagilag, ő pedig végre a maga ura lehetett. Beíratkozott egyetemre, levelező tagozatra járt, nappal dolgozott, néha az anyja besegített, unokázott, s kérte, jöjjön haza, az apja se bánná. De nem és nem, a világért sem adná fel a nehezen megszerzett szabadságát. 

"A szabadságodat?" - kérdezte egyszer az édesanyja - "Miféle szabadságodat?"  Ekkor gondolkodott el először... Hogy talán, ha az anyja néha kiáll érte, ha azt mondja, márpedig az ő lányának szüksége van a magánéletre, egyáltalán, az életre, a barátaira, tapasztalatokra, ha szembeszáll az apjával... Ha az apja nem olyan vaskalapos, nem olyan szexista, nem kezeli és nézi le a nőket, ha nem akarja mindenáron kijelölni az útját, nem akarja zárdába zárni... Akkor talán minden más lenne. 

Imádta a lányát, boldog volt, hogy az édesanyja lehet, sosem adta volna semmiért és senkiért, csak éppen járt az agya. Reggel felkel, elviszi a kislányt oviba, bemegy dolgozni, délután ugyanez vissza, vacsora, fektetés, tanulás, minden nap, hétvégén egyetem. 21 éves, lehetne nappalis egyetemista, lehetne gondtalan, lehetne szabad...(?)  

Anyja kérdései után még napokig, talán hetekig azon pörgött, hogy mitől lesz valaki szabad? Mit jelent függetlennek lenni? Aztán lassan letisztultak a gondolatai, megtalálta a válaszát. Amikor édesanyja újra felhozta a témát, csak mosolygott, nem szállt vitába vele, mert bár tudta, hogy alakulhatott volna másképp is, igen, lehetne gondtalan huszonéves, kereshetné az igaz szerelmet, de szabadabbnak, mint most, akkor sem érezné magát. Ahogy boldogabbnak se. 

Elhatározta, hogy sosem lesz olyan, mint a szülei, mindent másképp csinál majd. A kislányának önfeledt gyermekkora lesz, ésszerű korlátokkal, rengeteg szeretettel, azért hogy egy igazán szabadon szárnyaló fiatal nő lehessen belőle, akinek az otthon testi-lelki biztonságot jelent, nem pedig csapdát, ahonnan menekülni kell...