Egyből ketten
Amikor az ember lányát az a szerencsés átok éri, hogy két grál lovag közül is választhat, akkor szembesül csak igazán azzal a ténnyel, hogy egy jó lista aranyat ér. Vagy mégsem...
Valljuk be, az ember nem így készül. Nem így kel fel reggel, hogy akkor ide nekem két jó pasit, aztán napokig vegetálunk a csajokkal azon ki, miért, miben jobb vagy rosszabb. Na pláne, hogy ez nem is közönségszavazás.
A lista első pontja legyen: Te döntesz.
Megértem, hogy "A" barátnőt emlékezteti a régi pasijára, általa pedig hatalmas tragédiájára éslelkiválságára, "B" szerint viszont pont az a jó benne, hogy olyan amilyen, mert milyen jó lesz együtt majd négyesben azt csinálni, amit te annyira nem is szeretsz. Magadnak választasz, nem másoknak. Te vagy vele 24 órában, főleg ha utolér a karantén, nem ők.

A következő gondolati hullámvasút pedig induljon visszafelé, amíg el nem érünk a hogy is jutottunk idáig, mikor is lettek ezek itt ketten című elágazáshoz. Mert ez sem így indult. Nem elhívott randizni egyeske, te meg rögtön vitted is magaddal ketteskét, hogy majd kiderüljön élesben ki nyitja ki nagyobb ívben az ajtót és veszi le rólad a kabátot... Hanem bizony volt az egyik, aztán jött egy másik.
De miért jött? Hogy jöhetett? Te engedted? Ő akarta? Te nem akartad? De hát mégis ott van! Nem akarod? Akkor miről beszélünk? Nem tudod...
Sokszor ez a helyzet hozza magával a tipikus kettő nullás vereséget. Végül egyikből sem lesz semmi. Azért tűnik annyira piszkosul nehéznek, mert annyira nem egyértelmű, mert csupán jobb híján a kettő közül talán az egyik valami félmegoldásnak jó lesz.
Most behozhatnám a harmadik ismeretlent, de az már olyan matematikai függvénykomplexum lenne, melyhez nincs képesítésem. Így leegyszerűsítve a (meg)törteket, ha ennyire nem tudsz kettő közül dönteni, akkor lehet, nem is kell.
Felesleges listát írni, mert elnézve majd a pro és kontra oszlopokat, a végső kérdés úgy is csupán annyi, hogy kell ez nekem? Ez tényleg ennyire bonyolult és materiális?
A lista nem kell, az érzés kell, ami vagy van, vagy nincs, és ha többet beszélünk róla, akkor sem lesz. Ha ketteske azért jött, mert egyeske nem elég, akkor nincs min vívódni, nem kell sajnálni. Neki is akkor lesz jobb, ha megtalálhatja az ő egyeskéjét.