Neki nem adom magam

Fogalmam sincs miért pont ő kellett, a lényeg csak az volt, hogy én kelljek neki. Aztán csak ültem hazafelé a buszon, hogy de azért meg minek?

Annyira jól sikerült a self-marketing... Vagyis igazából ez egy randi volt, ha hivatalosan kell definiálni, akkor legalábbis mindenképp. Gyakorlatilag rájöttem, hogy eladtam magam neki, és fogalmam sincs, hogy mit kaptam cserébe.

Megtudtam magamról olyan dolgokat, amelyeket eddig is tudtam, de nem sejtettem, hogy ezzel egy valakit tévesztek meg rendkívül tehetségesen, méghozzá saját magamat.

Annyira jól ült az a poén... Egyszerűen sziporkáztam, egyszerre beszélgettem vele úgy, mint a nő, aki törődő és figyelmes, vagy a haver, aki mindig troll, vagy a barát, aki átérzi min mentél, mész, fogsz átmenni keresztül kasul oda-vissza. Pedig... csak arra figyeltem, az adott témára miként tegyem úgy fel a pontot, hogy le legyen nyűgözve, azt érezve, nálam jobban még senkivel nem beszélgetett széles e világon.

Forrás: Image Source via AFP/Sasha Gulish

Annyira jól állt az a mosoly... Olyan filmbéli, csak fogtam a borospoharat kissé flegmán, belekortyoltam, miközben letettem az asztalra, gondosan a poháralátétre helyezve, az ujjaimmal finoman végigsimítva a pohár talpát, majd megharaptam az alsó ajkam, és rákacsintottam, de csak picit, mintha az egész véletlenül történt volna. És ő rögtön megfogta a kezem.

Annyira büszke voltam, éreztem, ahogy percről percre jobban és többet akar. Képzeletben már megveregettem a vállam, hogy milyen ügyes voltam, megvan a pasi, és amikor már kezdtem egyre jobban érezni magam, rájöttem, hogy lövésem sincs, ki ő, hogy azok a remek kis replikák milyen mögöttes tartalmat világítanak meg, ez esetben inkább árnyékolnak be.

Ennyire kétségbe vagyok esve? Ennyire nem figyelek? Ennyi erővel a tükör előtt is szórakoztathatnám magam. Így a legkönnyebb abba a hibába esni, hogy házszámot tévesztek, aztán majd csodálkozom, miért nem olyan amilyennek eddig hittem. Hát azért, mert ő mindig is ilyen volt, csak olyan hosszú ideig nem lehet kivetítetni az illúziót, melyet magamból árasztok arra a vászonra, aki tulajdonképpen ugyanúgy csak ember.

Nekem nem ő kell, nem őt akartam, csak azt, hogy akarjon, ő, engem. És most jobb? Nem... Sőt, most hogy zárjam le? Annyira szarul sikerült ez a self-marketing... Annyira felesleges...