Ma van a Füstmentes Világnap!
Minden év november harmadik csütörtökére esik a Füstmentes Világnap, aminek célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a nikotin és a dohányfüst káros hatásaira, illetve a leszokás fontosságára. A nemzetközi akció időpontja idén november 18-ára esik.
1971-ben az Amerikai Egyesült Államok Massachusetts államának kormányzója forradalmi ötlettel állt elő: jótékonysági akciót indított helyi oktatási intézmények támogatására, mely akció egyben a dohány-függőség visszaszorításának ügyét is a zászlójára tűzte. A kormányzó azt kérte a szövetségi állam polgáraitól, hogy egy napig - november harmadik csütörtökjén, mely abban az évben épp szintén 18-ára esett -, ne gyújtsanak rá. Abból a pénzből pedig, amit aznap dohányárura költöttek volna, egy helyi iskolát támogassanak.
A kampány meglepően nagy népszerűségre tett szert. Öt évvel később, 1976 novemberének harmadik csütörtökén - ami ugyancsak 18-ára esett - az American Cancer Society (Amerikai Rákellenes Társaság) is csatlakozott a mozgalomhoz. A nap hihetetlen sikerrel zárult, hisz megközelítőleg egymillió ember vett részt az akcióban. Ez egymillió nikotinfüggő ember jelent, akik 24 óráig egyáltalán nem gyújtottak rá. A következő évtől kezdve az Amerikai Egyesült Államok minden államában meghirdették a törekvést. A WHO közbenjárásának köszönhetően pedig mára már egy nemzetközi akcióról van szó.
Miért nem érdemes rászokni a dohányzásra?
Szakemberek szerint a nikotinfüggőség erősebb a herion- és a kokainfüggőségnél, ráadásul sokkal gyorsabban ki is alakul. Ha hét napig napi négy szál cigarettát elszívunk, akkor a függőség akadálytalanul ki tud alakulni, vagyis nem kell se sokat szívnunk egy nap, se egy hétnél tovább fenntartanunk a káros szokást ahhoz, hogy a szervezetünk elkezdjen függeni a nikotintól.
Amilyen egyszerű rászokni, olyan nehéz leszokni: akár nyolc hétig is elhúzódhat. Ez is kifejezetten rövid időnek számít, és csak abszolút megvonás mellett működik. Bár az addikció ezzel megszüntethető, ám innen még mindig nagyon könnyű visszaszokni. Nem szabad elfelejtenünk ugyanis, hogy bár már nem függünk a nikotintól, ha egyszer sikeresen leszoktunk, ugyanakkor a nikotinéhség még évekig eltarthat. Fontos, hogy a leszokáson átesettek ügyeljenek rá, hogy még véletlenül se gyújtsanak rá leszokás után „Nyugi, csak egyet szívok, már leszoktam" címszóval, ugyanis ez a nikotinéhség fennállása alatt teljes visszaszokáshoz vezethet.
Miért érdemes leszokni a dohányzásról?
A tüdőrákban való elhalálozás esélye mérföldekkel magasabb a dohányzóknál, mint a nemdohányzóknál. Nem véletlen, hogy az ilyen esetek nagy részét dohányzás okozza. Számos egyéb rákos megbetegedés kiváltó oka is lehet a dohányzás, ám nem ezek a legnagyobb nikotinfüggőség okozta rizikófaktorok. A krónikus légúti gyulladásos megbetegedések kialakulása a legtöbbször egyértelműen köthető a dohányzáshoz. Dohányzók esetén magasabb az érszűkület és a végtagokat érintő keringési zavarok kialakulásának kockázata is, nem beszélve a szívinfarktusról és a különböző emésztéssel kapcsolatos rendellenességekről.
Az érzékszervekre sincs éppen a legjobb hatással a dohányzás: számtalan látással kapcsolatos betegség alakulhat ki, illetve tompulhat a függő ízlelése és szaglása. A koszorúér körüli problémák egy részének kialakulásához is vezethet a dohányzás, ezzel a dohányzó veszélyeztetheti szívének vérellátását.
Évente mintegy ötmillió (5 000 000) ember hal meg dohányzás okozta egészségügyi szövődményekben világszerte, ebből negyvenezer (40 000) Magyarországon, ahol a felnőtt lakosság körülbelül egyharmada dohányzik rendszeresen.
Miért érdemes leszokni?
A dohányzás abbahagyását követő huszadik percben a pulzusszám és a vérnyomás helyreáll. A leszokást követő negyedik napon megkezdődik a légutak tisztulása és a légzés javulása. Tíz év elteltével a tüdőrák kockázata visszaesik az eredeti kockzáti értékre, ami azt jelenti, hogy ha a leszokást követő tíz évben nem alakult ki tüdőrák,akkor azután a kialakulás esélye már nem lesz nagyobb, mint egy nemdohányzónál.
A nikotinfüggőség nem egy bűncselekmény és nem is valami, amit vasvillával és máglyával hajtani kellene. A nikotinfüggőség egy egészségügyi probléma. Egy betegség, amit gyógyítani és nem üldözni kell. Éppen ezért fontos megjegyezni, hogy a Füstmentes Világnap nem a dohányzók ellen, hanem a dohányzókért született. Ezt mind a dohányzóknak, mind pedig a nemdohányzóknak fontos megérteniük ahhoz, hogy e nap a célját érhesse.