Ezer belépőjeggyel lepte meg mentős bajtársait a díjnyertes triatlonista
Minden évben átadásra kerül az egyik legnívósabb magyar sportkitüntetésnek számító Csík Ferenc-díj, melyet a kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó, és életpályájukkal is példát mutató sportolóknak adományoznak. A nők közül idén Görbicz Anita kézilabdázó, illetve Engelhardt Katalin parasportoló, a férfiak közül pedig Vanek Ákos triatlonista részesülhetett az állami kitüntetésben.
Vanek triatlon sportágban elért kiemelkedő eredményein túl az Országos Mentőszolgálat munkatársaként is helytállt a koronavírus járvány ideje alatt. Aktív sportolói pályafutása alatt többek között olyan sportágtörténelmi eredményeket adott hazánknak, mint a csapat világbajnoki bronzérem, a világkupa győzelem, továbbá több alkalommal Az év férfi triatlonversenyzője címet is elnyerte. Ezt követően, a járvány előtt döntött úgy, hogy az OMSZ kötelékében a mentőzést választja új hivatásául.
Az elmúlt évek során mentősként nap mint nap megtapasztalta, hogy a mentősök jó fizikai erőnléte legalább annyira fontos, mint szakmai tudása, felkészültsége.
Úgy döntött, hogy elismerését megosztja bajtársaival: az ezzel járó pénzdíj teljes összegéből 1000 db kombinált fitnessjegyet ajánlott fel kollégáinak. Az exsportoló eltökélt szándéka, hogy kollégái rendszeres testmozgását, fittségét, illetve a közös sportolás élményét elősegítse felajánlásával.
A 12. kerületi Buda mentőállomásnál szolgálatot teljesítő Vanek Ákos ehhez keresett egy ideális helyszínt. Olyan szolgáltatót választottam, ami könnyen elérhető és akár napi szinten beépíthető a bajtársaim életébe. A hegyvidéki mentőállomástól pár száz méterre található MOM Wellness fogadja majd ezer alkalommal a mentősöket.