A mijét hova?! Hajmeresztő szexuális szokások az állatvilágban

Neked a tavasz és a nyár a strandolást, nyaralást, kirándulásokat és a jókedvet hozza el, viszont az állatok közt ez egy gyomorforgatóan cifra és romantikus időszakot jelent.

Ugyanis az állatoknak nulla önfegyelmük van, amikor meghallják a természet hívó szavát, és mindjárt mindent rózsaszínben látnak. Nem érdekli őket, hogy nekünk mi undorító, nekik ilyenkor az a dolguk, hogy "fajfenntartsanak".

Csigafiúból csigalányA nagy meztelencsigák párzási rítusa már önmagában is rendhagyó: nem stabilan a földön, hanem a saját nyálukon csüngve közösülnek. Viszont a hajmeresztő az, ami a hímmel történhet, ha összeragad a párjával, ugyanis ebben az esetben a nőstény leharapja a másik nemi szervét, kislánnyá téve egész életére.
Az imádkozó sáskák végzetes románca

A hím sáskák tánccal csábítják magukhoz kiszemeltjüket, aki már az aktus közben elkezdi felfalni táncoslábú udvarlóját.
Pornós pandák

A fogságban tartott pandák hírhedten nehezen veszik rá magukat a szaporodásra, ezért a kutatók minden lehetőséget megragadnak, hogy biztassák őket. Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy párzó pandákról készült videókat mutatnak nekik, amivel sokszor elérik a kívánt hatást.
Csavaros kacsák

Mivel nagyon gyakori az erőszakos közösülés a kacsák közt, a nőstények nemiszerve csavaros és zárható is, hogy kívül tartsák a nemkívánatos hímeket.
Energiavámpír pasikAz ijesztően ronda horgászhalak nőstényei tízszer nagyobbak, mint a hímek, de a méretelőny ellenére sem harmonikus a kapcsolatuk. A hímek úgy termékenyítik meg a nőstényeket, hogy beléjük harapnak és összeforrnak velük, egy egész életen át élősködve rajtuk. Legalább a koszos alsógatyáikat nem hagyják szanaszét.