Delfines kaland Horvátországban
Volt egyszer egy lány, aki gyerekkora óta bolondult a cetekért, és bár jó párszor járt a tengeren, valamiért eggyel sem találkozott, pedig nagyon szeretett volna – igen, rólam van szó.
Azon agyaltam, hogyan robbanthatnám ki magam a hónapok óta tartó lelki nihilből, és végül arra jutottam, hogy ennek egyetlen módja az, ha elutazom Horvátországba delfinezni. Igyekeztem egy Budapesthez, a lakhelyemhez viszonylag közel eső helyszínt keresni, ahol
természetes környezetükben figyelhetem meg ezeket a varázslatos állatokat.
Bár gondolom, a legtöbb víziparkban próbálnak velük jól bánni, a bezártság véleményem – és számos szakértő álláspontja – szerint még lelkiismeretes gondozás esetén is méltatlan a tengeri, óceáni, folyami mindennapjaikhoz képest. A vadon élő delfinek akár 100-130 kilométert is úsznak naponta, ennek fényében evidens, hogy miért nem korrekt bezsúfolni őket azokba a nevetségesen kicsi tartályokba. Életük szerves része továbbá komplex szociális hálójuk, tehát csupán két-három-négy állatot együtt tartani sem ideális megoldás.
Nagyon örültem, hogy találtam egy Rovinjból induló, tengerbiológusok által vezetett túrát, melynek keretében három órán keresztül figyelhettük meg, hogyan töltik délelőttjüket a helyi palackorrú delfinek.
Egy elegáns, viszonylag kis méretű, 12 férőhelyes vizijárművel indultunk útnak, és mivel elsőként érkeztem, le is stoppolhattam magamnak a hajó orránál elhelyezkedő, félkör alakú ülést. Két kísérőnk minden fontos tudnivalót elmesélt a delfinekről, tehát a mesés látvány mellett még tanulhattunk is róluk.
10-15 percnyi hajókázást és izgatott várakozást követően végre felbukkant az első csapat két tagja: egy anyuka és a borja, akik épp reggeliztek, tehát nemigen vettek tudomást rólunk. A várost övező partmenti vizekben élő delfinekre ez egyébként is jellemző, hiszen hajók között születnek, cseperednek és élnek, tehát ha a jármű nem veszi üldözőbe őket, csak szép nyugodtan ringatózik körülöttük, úgy úszkálnak, mintha ott se lenne.
Az állatok nyugalma érdekében minden csapattal 45 percet tölthettünk – ez túravezetőink egyik alapszabálya volt –, utána másikat kerestünk. Míg az első, nőstényekből és kicsikből álló csoportot étkezés közben figyeltük meg, a másik kettő esetében már inkább a szabadidős úszkálásra jellemző mozzanatoknak lehettünk tanúi. Bár sajnáltam, hogy épp nem volt kedvük kiugrálni a vízből, azért pár dinamikus felszínre törésben és még egy mókás farokuszony-csapkodásban is gyönyörködhettünk.
Mivel nálam nem volt profi fényképezőgép, sajnos csak gyenge minőségű mobilos videókat volt lehetőségem készíteni, de azokat örök emlékként őrzöm.
Ha minden álmod, hogy Európán belül, természetes környezetükben, tisztelettel, életvitelüket nem megbolygatva – és nem utolsó sorban megfizethető áron – ismerkedj ezekkel az édes, energikus és intelligens teremtményekkel, mindenképpen keresd fel a Dolphin Watching Rovinj csapatát!