Vigyázz a bőrödre télen-nyáron!
Az időjárás változása mindenre hatással van. Még rád is, ráadásul tetőtől talpig. Fontos, hogy odafigyelj a bőrödre, mert ez az első számú védőburok, ami megóvhat vész esetén.
A bőr fantasztikus felépítésének köszönhetően mindenféle sérülés után helyreállítja magát. A sejtek megújulnak és a bőrfelszín – szerencsés esetben – jobb lesz, mint újkorában.

Napégés
A napégés neve nem túlzás, valóban égési sérülésről beszélünk, mivel a bőr ebben az esetben is hólyagosodik és kipirosodik. Nincs nagy különbség a forrázáshoz képest. Bár az emberi test – kiváltképp a bőrfelszín – fantasztikus sebességgel képes regenerálódni, ezzel nem érdemes visszaélni. A bőr tűrőképessége is véges, még akkor is, ha ennek nincsenek látható jelei. A napozás feltölt D-vitaminnal és szépen barníthat, de csak akkor, ha megfelelően felkészülsz rá, illetve nem viszed túlzásba.

Hidegallergia
A csalánkiütés egyik fajtájáról van szó, nem konkrét allergiáról, de valóban a hideg idézi elő. Nem csak az időjárás, hanem hideg tárgyak érintése, hideg vízben úszás, vagy a fagyos szél is hozzájárulhat a dudoros bőrpír kialakulásához. Esetenként hideg ételek és italok fogyasztása okozza a tünetek megjelenését. A legérintettebbek a fiatal nők, akiknek ajánlatos zsíros krémet használni a veszélyeztetett bőrfelszínen, illetve kerülni a jeges italokat.

Klór
A nyári időszakban természetes, hogy mindenki csobbani akar egyet a medencében. Azonban oda kell figyelni, hogy mennyi időt töltesz a klóros vízben.
A klór higiéniai szempontból valóban nagyon fontos, hiszen minden baktériumot megöl a vízben. Ez eddig rendben is van, viszont az ember bőrén is élnek olyan baktériumok, amik nem ártalmasak, sőt kifejezetten az egészséges bőrflóra megőrzését szolgálják. A klóros víz szárítja a bőrt, de csak nagyobb mennyiségben, így néhány strandolás nem okozhat gondot. Ha tehát jó minőségű kozmetikumokkal készíted fel a bőrödet, biztosan nem érhet baj.