Élet a kerekesszékben: Együtt tűzön-vízen át
Te belegondoltál már, mekkora jelentősége van pár másodpercnek? Néhány levegővételnek? Bizonyára nem, mert számodra levegőt venni természetes és magától értetődő – na, de, mi van akkor, ha mégsem? Nos, az én életem pont ezért izgalmas, kihívásokkal teli, végtelenül küzdelmes, de nem panaszkodni fogok, hanem mesélni a világomról.
Statisztikák szerint manapság nagyon gyakoriak a válások, melyek során a gyerekeket többnyire az édesanyjuknál helyezik el, az apa pedig a megbeszéltek szerint van velük. De van, hogy a szülők valamelyike egyszerűen csak elhagyja a családot: az apák állítólag gyakrabban, mint az anyák. Ha beteg gyerek van a családban, azt mondják, ez még inkább igaz.
Én a szüleim válása után, ahogy azt korábban írtam, a testvéremmel együtt édesanyámmal maradtam. Aztán, kilencéves koromban véglegesen apukámhoz kerültem. Ha nem fogadott volna magához, anyukám valószínűleg beadott volna egy otthonba, így nekem ez nagy megnyugvást, örömöt jelentett. Nemcsak azért, mert így nem kerültem intézetbe, hanem azért is, mert végre felszabadulhattam, nem kellett szoronganom és félnem, nem volt rossz hazamenni.
Édesapám nagyon sok mindent megtett és meg tesz értem a mai napig is. Sok olyan élethelyzet volt, van, amit nem könnyű megoldani. Mozdonyvezetőként dolgozik, ezért a munkaideje nem fix, nem reggel 8-tól délután 4-ig szól, de mindig megoldotta, hogy várjon valaki otthon, amikor hazaérek az iskolából. Minden hétfőn és pénteken betegszállító vitt-hozott, de amíg ő hordott vonattal, nem egyszer volt olyan, hogy éjjel dolgozott, reggel pedig indult értem. Ha ő munkában volt, én pedig otthon, mindig volt velem valaki, aki vigyázott rám.
Bár számomra az élet sok lemondással jár, édesapám mindent megadott nekem. Ahova csak tudott, elvitt, például éveken keresztül hordott a kedvenc együttesem táborába, vagy épp fesztiválozni.
Nevelőanyukám nélkül apu sem tudott volna ennyi mindent megtenni értem, nem biztos, hogy az ő támogatása nélkül lehetővé tudta volna tenni, hogy leérettségizzek, sem azt, hogy valóra válthassam az álmom. A legnehezebb időszakban sem hagyott el minket, pedig sokszor költöztünk, és olyan is volt, hogy nem volt melegvízünk, sem villanyunk, de ők mindig ott voltak egymásnak, mindig ott vannak nekem.