Élet a kerekesszékben: Az én hibám?

Te belegondoltál már, mekkora jelentősége van pár másodpercnek? Néhány levegővételnek? Bizonyára nem, mert számodra levegőt venni természetes és magától értetődő – na, de, mi van akkor, ha mégsem? Nos, az én életem pont ezért izgalmas, kihívásokkal teli, végtelenül küzdelmes, de nem panaszkodni fogok, hanem mesélni a világomról

Hatéves koromban váltak el a szüleim, a mai napig élénk emlékeim vannak erről az időszakról, rengeteg vita és veszekedés volt ekkoriban körülöttem. Én mindig nagyon apás voltam, de ahogy ilyenkor általában lenni szokott, a bátyámmal együtt anyukámnál helyeztek el. Édesapámmal akkoriban kéthetente hétvégén találkozhattam.

Nem igazán szerettem otthon lenni, rengeteg atrocitás ért, szinte félelemben éltem – szerintem ebből anyukám nem sokat vett észre, vagy, ha mégis, akkor nem igazán foglalkozott ezzel. Csendes voltam és visszahúzódó, enni is alig mertem kérni.

Tudom, és tudtam is, hogy nem az én hibám, hogy sérültnek születtem, de mégis hibásnak, tehernek  éreztem magam, és teher is voltam anyukám számára.

Majdnem minden hétvégét a nagymamámnál töltöttem, így nem akadályoztam otthon senkit.

Forrás: 123RF

Nem egyszer megtörtént, hogy a nyári szünetben a tesóm és én a mamáéknál voltunk. Hétköznap volt, talán péntek, én éppen reggeliztem az udvaron, amikor megérkezett anyukám a bátyámért, hogy ők ketten strandra menjenek. Ketten! Sosem felejtem el, hogy anyukám azt mondta, hogy azért nem visz el engem is, mert rám figyelni kell, és ő inkább pihenni szeretne, nem rám figyelni. Senkinek nem kívánom ezt az érzést... 

Nem is az a baj, hogy nem akart magukkal vinni, hanem amit mondott. Mert szerintem minden gyermekre figyelni kell, teljesen mindegy, hogy milyen gyerek, egészséges vagy beteg, mennyi figyelmet igényel, egy a lényeg:  

Az én gyerekem!  

Rengetegszer felmerült bennem azóta (is) a kérdés, hogy azon túl, hogy természetes, hogy megviseli a szülőket, ha gyermekük „más", vajon a saját anyukám miért érez tehernek, miért engem hibáztat?

Forrás: belchonock/1233RF

Nem én akartam így születni!