Élet a kerekesszékben: …mert visz a szívem

Te belegondoltál már, mekkora jelentősége van pár másodpercnek? Néhány levegővételnek? Bizonyára nem, mert számodra levegőt venni természetes és magától értetődő – na, de, mi van akkor, ha mégsem? Nos, az én életem pont ezért izgalmas, kihívásokkal teli, végtelenül küzdelmes, de nem panaszkodni fogok, hanem mesélni a világomról.

Az egyik kedvenc dalszövegem refrénje:

„Soha ne add fel, érd el az álmaid,
A kudarcok ne törjék a szárnyaid,
Gyerünk, állj fel, próbáld meg még egyszer,
Nem léteizik olyan, mit nem érhetsz el."
(Deniz – Egyetlen)

Nem tudom! Nem megy! Nem sikerül(t)! Elfáradtam! Feladom!

Szinte megszámlálhatatlanul sokszor hagyták már el ezek a mondatok a számat, mint ahogy az emberek nagy részének nap mint nap.

Küzdeni egy életen át a teljes életért, ahol sokkal több kudarc ér, mint siker, ahol egy idő után megtanulsz hálás lenni azért a sok kudarcért, amikből végül hatalmas sikerek lettek.

Ez most borzasztó közhelyesen hangzik, de így van.

Ötévesen megműtötték a térdem, hogy rendesen kinyújthassam.

Ez olyannyira jól sikerült, hogy azóta hajlítani nem tudom, csak annyira, amennyire a saját súlya, vagy valaki behajlítja...

Ezt később realizáltam, úgy 13-14 éves koromban, de azt mindvégig éreztem, hogy valami megváltozott, és legtöbbször úgy éreztem, valamit elvettek tőlem az orvosok.

Talán itt éltem meg és fogtam fel – persze a koromnak megfelelően –, hogy bármennyire nem szeretnék róla tudomást venni, de nehezebb az életem, mint sokak számára.

Kudarc kudarc után, rengeteg sikertelen műtét, sikertelen próbálkozás.

Lehet szépíteni, de akkor is tény, hogy ez nemcsak hatalmas akaraterőt, rengeteg kitartást kíván, de nagyon nagy mentális erőt is.

Nem feltétlen magát a kudarcot nehéz megérteni, elfogadni, hanem azon felül is kell emelkedni, találni magadban valamit, ami nem engedi, hogy feladd. Pedig ilyenkor még az is bocsánatos lenne.

Akárhányszor úgy éreztem, hogy nem megy – és nem is csináltam meg az előírt "feladatokat" –, mert fájt, mert fáradt voltam, mert szórakozni akartam, mindig lelkiismeret-furdalásom volt, mert éreztem, hogy ha összeszorított foggal is, de csinálnom kellett volna.

Forrás: 123RF

Sokszor ezek a „saját magamnak" okozott kudarcok vittek/visznek előre.

Ez valójában nem is a magamban érzett csalódottság volt, hanem a szívem! És a hang a fejemben:

"Gyerünk, állj fel, próbáld meg még egyszer,
Nem létezik olyan, mit nem érhetsz el."