Az üdvözlés illemszabályai
A megismerkedés szabályai azóta változnak, mióta világ a világ. Annak idején például feltett kézzel jelezték békés szándékukat az érkező törzs képviselői, ha nem akartak nyílzáport kapni a nyakukba.
Szerencsére mára sokat finomodott az üdvözlés, de rengetegen nem tudják, hogy hogyan is alapozhatnák meg induló kapcsolataikat az első benyomással.
Köszönés
A köszönés két elemből tevődik össze: szóbeli és magatartásbeli megnyilvánulásokból.
A napszaknak megfelelő köszönés kifejezetten udvariasnak számít és a tévhittel ellentétben nem magázó formában történik, azonban a hétköznapi szóhasználathoz viszonyítva hivatalosabb és magázódás esetében mindenképpen ezt érdemes használni. Az udvariasság fokozható, ha a "Jó estét!" után odacsapsz még egy kívánok-ot is!
A hagyomány szerint először a férfi köszön a nőnek, a fiatalabb az idősebbnek, a belépő a bent lévőnek, beosztott a felettesének. Lehetőség szerint szóban, de ha úgy adódik, egy fejbiccentés is megteszi. A köszönést elmulasztani, vagy nem viszonozni kifejezetten sértő és udvariatlan.
Kézfogás
Aki előre köszön, az megvárja, hogy a másik nyújtsa a kezét. A kézfogás egyszerű, rövid, határozott mozdulatsor, és mindenképpen igazodnia kell a partner fizikai állapotához. A felek, mint minden üdvözlésnél, ebben az esetben is egymás szemébe néznek.
Ölelés
Ez már egy sokkal bizalmasabb köszönési forma, ilyenkor feltételezhető, hogy a felek közelebb állnak egymáshoz, régebb óta ismerik egymást. Természetesen ez inkább egy jelképes gesztus, nem simulnak össze a testek, inkább csak a vállak, azonban első találkozásnál nem ajánlatos így indítani.
Puszi
A puszi esetében is nagyon sok minden függ a körülményektől. Eléggé elterjedt, de nem mindenki szereti. Jobb, ha fokozatosan jut el idáig a kapcsolat a kellemetlenségek elkerülése érdekében.
Üdv mindenkinek!