Élet a kerekesszékben: Pár másodperc...

Te belegondoltál már, mekkora jelentősége van pár másodpercnek? Néhány levegővételnek? Bizonyára nem, mert számodra levegőt venni természetes és magától értetődő... – Na, de, mi van akkor, ha mégsem? Nos, az én életem pont ezért izgalmas, kihívásokkal teli, végtelenül küzdelmes, de nem panaszkodni fogok, hanem mesélni a világomról. 

Németh Zsófi „Zsozsó" vagyok, 26 éves kerekesszékes. Hogy miért? Elmesélem!

Néhány másodperc lehetett, talán csak egy pillanat, de már ez is elég volt, hogy meghatározza a sorsom, hogy ki leszek, és hogyan fogok élni.

Születésemkor oxigénhiány lépett fel, ezért az agyam mozgásközpontja sérült. Van a betegségemnek latin neve is: Infantilis Celebral Paresis, röviden CP. Nem szeretem, betegségnek mondani, mert ez egy állapot, amin javítani lehet, megváltoztatni nem. 

A gyermekkori cerebrális parézisnek több típusa is van. Én a szerencsésebbek közé tartozom, mert nálam értelmi érintettsége nincs, "csak" a négy végtagomra kiható izomfeszességem van. Ez ugyan megnehezíti a napjaimat, de már megtanultam együtt élni vele.

Rengeteg mindenben segítségre szorulok, de én így is pozitívan állok ehhez.Forrás: Zsozsó

Az emberek többnyire azt hiszik, menni sem tudok, általában erre irányul az első kérdésük. Pedig tudok, segítséggel ugyan, de képes vagyok rá.

Budapesten, a Pető Intézetben nőttem fel. Ott tanultam meg járni, és ott sajátítottam el mindent, ami a mindennapjaimhoz szükséges.

Rengeteg mindenben segítségre szorulok, de én így is pozitívan állok ehhez, mert lehetne sokkal rosszabb is a helyzetem. Amolyan félig tele a pohár, félig üres.

Hogyan élem meg a saját élethelyzetem? Ez a következő részből kiderül!