Cool-túrának indult, kultúrsokk lett belőle, de megérte!

Neuschwanstein még maga volt a csoda, Zürich és Vadúz szépen csillogott, Mantova elvarázsolt, Firenze kiütött... Sok(k) volt, na, de máig állítom, hogy soha nem csinálnám másképp. A múzeumi világnapon jó visszaemlékezni a cool-túránkra, ami közel sem volt laza, ám annál erősebb nyomokat hagyott bennünk.

Apám imádta a múzeumokat, így óhatatlanul engem is megfertőzött.

Aki nem kíváncsi a múlt csodáira, annak a saját 'múzeuma' is üresen kong, és nyomtalanul távozik ebből a világból. Márpedig nem árt nyomokat hagyni magunk után, és örüljünk, ha más is kíváncsi rá

- mondta többször is, de igazából nem kellett győzködnie, mert teljesen lenyűgöztek a múzeumok, az antik tárgyak, a megsárgult levelek, a régmúlt néma, ám annál beszédesebb nyomai. De ugyanígy képes volt odaszögezni a székhez nagyapám a háborús történeteivel, vagy a szomszéd egy századfordulós családi emlékével, mert boldogan indultam sétára az emberek saját "múzeumaiba" is.

Forrás: Vészabó Noémi

Éppen ezért, ha én egyszer leülhetek egy ilyen gazdagon terített "asztalhoz", ahol az előételtől a desszertig mindenben van kultúra, akkor úgy telezabálom magam, hogy napokig levegőt sem kapok. Függő vagyok, készséggel elismerem. 

Így aztán nem volt kérdés, hogy a lányom, "akarod vagy nem, büdös kölke", múzeumkedvelő lesz, és punktum. Szerencsére nem kellett vonszolni, jött a lelkem magától, de egyszer mégis sikerült úgy túladagolni neki, hogy többszöri rászámolás árán sem bírt felkelni a kultúr-K.O. után. 

Egy fantasztikus operaénekes életútjának forgatására indultunk, amely szerencsére olyan gazdag volt, hogy több országon keresztül kellett felgöngyölíteni. Mivel a Neuschwanstein kastély a bakancslistám élén állt, meg hasonlít a Disney főcím-kastélyára, nem volt kérdés, hogy ott kezdünk.

Forrás: KI

Élőben is lélegzetelállító, II. Lajos valóban egy mesevilágot építtetett, amelyet gyereknek, felnőttnek egyszer látnia kell, függetlenül attól, hogy ismeri-e az őrültnek kikiáltott király történetét, vagy a Hattyú-lovag legendáját.

Forrás: KI

Németország után Liechtensteinbe, majd Svájcba mentünk, Bazel, Zürich, Biel, megannyi múzeum, templom, látnivaló, de vicces módon a lányomban akkor a legmélyebb nyomot - az addig sci-fi-ben látott - robotporszívó és robotablaktiszító hagyta, bennem meg egy magyar származású nagybőgős, aki a Titanic című filmben a zenekarban is játszott. 

Itt még hajtott bennünket az élmény, az újdonság, volt is hely a befogadására, pedig így visszagondolva, nagy falatokban legalább kétévnyi adagot toltunk le.

Mély levegő, irány Olaszország. Mantova nem csak irodalmi és zenei szempontból izgalmas (Rómeó itt tölti a száműzetését, és itt játszódik Verdi Rigolettója), hanem azért, mert olyan, mint egy múzeum. És ékszerdoboz. Akárcsak az ősrégi Bibiena színház, amelynek színpadán 1720-ban Mozart is tiszteletét tette. 

Bibiena színházForrás: KI

És akkor eljutottunk az utolsó menethez, ahol a lányom a kultúra ellen vívott csatában a padlón végezte. Firenze. Más a csúcsponttal kezdi, de nem, mi úgy tettünk, mint Magyar Zoltán olimpiai bajnok tornász, aki a nagy erőkifejtést igényló Magyar Vándor elemet, amit a világ még nem is értett, "pofátlanul" a gyakorlat végén mutatta be. Annyi szépséghibával, hogy ő olimpiát nyert, mi meg hazavágtuk a gyereket.

DávidForrás: KI

Meztelen pasit sosem fogok neki ekkora lelkesedéssel mutogatni (sőt, egyáltalán nem fogok), és talán én sem lejtek ekkora örömtáncot egy ruhátlan parittyás láttán, viszont Dávid más, ez az a szobor, amely előtt nem csak meghajolni, hanem tombolni kell. Mantova egy-, de Firenze maga a múzeum. Nem kezdem el sorolni a nevezetességeit, fedezd fel, járj utána, ha még nem ismered, mert tényleg  "paradicsom". Palotástól, templomostól, hidastól, és pár ismerős (Michelangelo és társai) házától kezdve, a kültéri szobrokig. 

FirenzeForrás: KI

Nézd, itt lakott Dante, ott meg az Uffizi-palota, hosszú a sor, de kivárjuk, mert azt látnod kell, ahogy a Santa Croce-templomot is, mert ott meg félistenek pihennek - és csak mondtuk, cipeltük, vontuk magunk után, zúdítottunk a nyakába annyi információt, hogy az egy kultúrára éhes felnőtt embert is megterhelt volna.

K.O.Forrás: KI

A kiképzésnek is beillő nap végén megérkeztünk a szállodába. Elmentem kezet mosni s mire kijöttem, a lányomat zsákként elterülve találtam az ágyon. Keltegettem, de egy idő után feladtam.  Meg sem mozdult másnap délelőttig.

Úgy rohantunk vele a tengerhez, meg a Gardaland-be, hogy a lábunk sem érte a földet.

Ujjé, tenger!Forrás: KI

Évek múlva, amikor a fotókat nézegettük, mosolyogva elidőzött a "megterhelő" emlékeknél, aztán megszólalt:

Anya, valamikor menjünk vissza Firenzébe!

Először megnéztem, hogy lázas-e, aztán megkérdeztem, hogy biztos-e benne, mert félek, akkor egy életre megkapta a kultúradagját, de a válasza legalább akkora táncot indított el bennem, mint Dávid látványa.

Muszáj visszamenni, mert csak halványan emlékszem a városra, de arra tisztán, hogy milyen boldog vagy. Látom, ahogy fülig érő szájjal, hadarva, gesztikulálva mesélsz, nem tudom, hogy mit, viszont akárhányszor eszembe jut, én is boldog leszek tőle.

Forrás: KI

K.O. nekem is, de micsoda kiütés!

Szóval, ne csak a világnapon, hétköznap is menjetek múzeumba, mert akkor is megéri, ha sok(k). És látogassatok gyakran a máséba, építsétek a "saját múzeumotokat" is, mert az ott "kiállított" emlékek, nyomok, a privát történelmetekben legalább olyan értékkel bírnak, mint a műalkotások. Felbecsülhetetlenek...