Kinek van igaza?

Te még nem értheted, mondja ő. Ő nem értheti, gondolod te. Csak jót akar, majd megérted. Sosem fogja megérteni...

Ez a generációs adok-kapok folyamatosan jelen van az életünkben, csak egyszer majd átfordul, és szerepet cserélünk.

Azt érezzük a szüleink egy másik bolygón élnek, mint akik sosem voltak fiatalok. Pedig az, hogy ez így volt, minden kétséget kizár. Csak ők már olvasták ezt a könyvet, tudják mi lesz a vége. Mi pedig nyomjuk élőben, faljuk az oldalakat, nem akarunk elérni az utolsó fejezetig, becsukni és feltenni a polcra, hogy mi a következő drámai ponyvaregény. Ők közben végig spoilereznek, minket meg nem érdekel ez az egész.

Ha indulatból esünk egymásnak, sok jót ne várjunk.Forrás: Getty Images/iStockphoto/pixdeluxe/Josh_Hodge

Vitatkozni egy szülővel a döntéseinkről, olyan mint közölni egy jósnővel, hogy homályos a varázsgömbje. Rosszul látja, annyiféle módon lehet értelmezni ezt a kártyalapot. Érdekel, mit fog mondani, de ha mást mond, mint amit hallani akarunk, akkor kuka. Hol vannak a bátorító szavak, amelyeket akkor hallottunk, amikor először felálltunk? Tudták, ha megtanulunk járni, egyszer elmegyünk, mégis biztattak milyen ügyesek vagyunk.

Ha indulatból esünk egymásnak, sok jót ne várjunk. A támadásból védekezés, a dühből dac lesz, a bántásból pedig sértődés. Parádés párosítások a semmi értelme színvonalán. Le kell tudni ülni mindkét félnek, mert ha ez nem sikerül, marad a párhuzamos univerzum, mely sosem találkozik térben és időben. Ezeket a sci-fiket pedig nem szívesen olvassa senki, egy forgatókönyv főszereplőjeként meg pláne.