Szárnyaikat adták, hogy velük repülhessünk

Amikor a lovakra gondolok, gyakran eszembe jut, milyen hatalmas áldozatokat hoznak ők az emberiségért a mai napig. Gyerekkorom óta szoros kapcsolatban állok ezekkel a csodás teremtményekkel, elképzelni sem tudnám a mindennapjaimat nélkülük. De míg engem "csupán" testileg és lelkileg regenerálnak időről időre, addig egyesek az egész életüket köszönhetik nekik.

Forrás: Helena Lopes/Unsplash

Számtalan művészi alkotás állított emléket a hős harci hátasoknak, a sérülteket, fogyatékkal élőket rehabilitáló patásoknak, nem is beszélve azokról az önfeláldozó lovakról, akik a napi betevőt segítenek letenni kétlábú családjuk asztalára. Régen a lovaglás funkciója leginkább az volt, hogy az emberek eljussanak A pontból B-be. Mára ez a folyamat sokaknál átcsapott egyfajta magasztos belső utazásba, mely a kiinduló szintről egy tisztább, kiegyensúlyozottabb lelkiállapotba repíti őket.

Őseink lovai valóban elkísérték gazdáikat a túlvilágra, igaz, kényszerből, hiszen, ha a lovas elhunyt, szakrális okokból a hátasát is feláldozták, és vele temették teljes harci díszben. Egyesek szerint ez részben egy praktikum vezérelte szokás volt, mivel egy egygazdás ló újralovaglása túl nagy energiabefektetést jelentett volna a közösség számára.

Ilhán lovasíjász rajza a 15. századbólForrás: Wikipédia

Ezek a lovak nem ritkán csikókoruktól kezdve ugyanazt az embert tisztelték meg bizalmukkal, szó szerint tűzön-vízen át nyargaltak vele, együtt reszkettek a hidegben, és kerestek menedéket a tűző nap elől. Testvérekké váltak, ez a kötelék pedig egy életre szólt - ha nem is a lovaséra, a lóéra mindenképp.

Mi, emberek a kezdetektől fogva próbáljuk megháláini mindazt a törődést, önfeláldozást, bátorságot, hűséget, amivel ezek a négylábúak rendre megajándékoznak minket. A második világháború idején például három lovat is kitüntettek a Dickin-medállal, mely a Viktória-kereszttel egyenértékű, legmagasabb rangú brit katonai elismerés állatok számára. 2011-ben a szudáni Tombosban a régészek egy nagyjából 3000 éves, egymagában eltemetett lovat találtak, akinek olyan díszes megemlékezés jutott osztályrészül, mint a legnagyobb előkelőségeknek.

Az angolok legendásan lóbarát nemzet hírében állnak. Mi sem példázza ezt jobban, mint Sefton, a hős hadiló esete, aki 1982-ben életveszélyesen megsebesült egy robbantásos terrortámadás következtében, mely négy katona és hét ló életét követelte. Lovasa, Michael Pedersen később elmondta, hogy az állat rendkívül fegyelmezetten viselte a borzalmas perceket, pedig 34 sérülést szerzett, ezen felül elszakadt a nyaki vénája, és a bal szeme is károsodott.

Az állatorvosok egy 90 perces, majd egy rekordhosszúságú nyolcórás műtétet hajtottak végre rajta, lábadozása alatt pedig több kiló jutalomfalatot, cukorkát, számtalan üdvözlőlapot, illetve több mint 600 ezer fontnyi adományt küldtek neki a jóakarók. A pénzt később egy új állatkórházi szárny megépítésére fordították, mely a Sefton Surgical Wing nevet kapta.

A felgyógyult Sefton üdvözli rajongóit a Horse of the Year gálán, mellette lovasa, Michael Pedersen mosolyogForrás: PA Images via Getty Images

Amikor kimegyek a lovardába imádott kedvenceimhez, általában nem a fentiekhez hasonló, drámai gondolatok járnak a fejemben. Csak remélni tudom, hogy aznap sem leszek túlságosan a drága jó lovacskák terhére, hogy ők legalább feleannyira élvezik az együtt töltött órákat, mint én, és csendben, talán csak tudat alatt, de megköszönöm nekik, hogy a szabadságukat feláldozva engem szabaddá tesznek.