Szeretetnyelvlecke - Alaptanfolyam

„Szeret ő a maga módján, csak nem tudja kimutatni" – Biztosan hallottad már ezt a mondatot, talán már te magad is mondtál hasonlót. Furcsa helyzet, amikor tudod, hogy szeret a másik, de valahogy mégsem érzed. Pedig az, hogy szeretjük egymást, még nem jelenti azt, hogy ugyanazon a szeretetnyelven is beszélünk.

Egymásra hangolva

Gary Chapman pszichológus világsikerű, Egymásra hangolva – Az öt szeretetnyelv című könyvében az ilyen helyzetekre kínál megoldást. Amikor 1992-ben az első kiadás megjelent, már húszéves házassági tanácsadói múlt volt mögötte, amire alapozva dolgozta ki módszerét, ami nemcsak párkapcsolaban, hanem akár testvéri, baráti, vagy szülő-gyerek viszonyban is alkalmazható.

Chapman azt mondja, hogy az emberek alapvetően öt szeretetnyelven beszélnek, vagyis a szeretet befogadásának és kifejezésének öt módja van. Az más kérdés, hogy ezeken belül is vannak mindenféle nyelvjárások, de a lényeg mégiscsak az, hogy megismerjük és elsajátítsuk a párunk, családtagjaink, barátaink szeretetnyelvét.

Mindenkinek szüksége van szeretetreForrás: 123RF/Ivan Kruk

Szeretet-tank

Mindannyiunknak van elsődleges szeretetnyelve, amit egy kis befelé figyeléssel hamar, vagy nem hamar, de meg tudunk állapítani. Ha a saját nyelvünkön beszélnek hozzánk, boldognak, szeretettnek érezzük magunkat, fel van töltve a szeretet-tankunk. „Pardon?" – kérdezel most vissza, de nyugalom, már mondom is!

A kifejezés Ross Campbell gyermekpszichiátertől származik, aki azt tartja, hogy minden gyerekben van egy szeretet-tank, ami, ha tele van, akkor a kölyök kiegyensúlyozott, ha üres, akkor kezdi a „rosszalkodást":

A gyermekek helytelen viselkedésének hátterében nagyrészt a szeretet utáni kielégítetlen sóvárgás rejlik.

Ez a tank többféle üzemanyaggal tölthető fel, de ahogy dízeles autóba nem tankolsz benzint, elektromos autót nem akar gázzal tölteni, úgy a különböző szeretet-tankokat sem töltheted fel akármivel.

Forrás: YouTube

Az öt üzemanyagtípus a következő:

  1. Elismerő szavak
  2. Minőségi idő
  3. Ajándékozás
  4. Szívességek
  5. Testi érintés

Ezek közül érdemes válogatnod, amikor valaki más jóllétét tartod szem előtt, s a párodnak, tesódnak, barátaidnak és a szüleidnek is a fentiek között kell megtalálnia azt a nyelvet, amin jól szólhat hozzád.

A következő rész címe „Szeretetnyelvlecke - Ismerd fel a sajátodat!" lesz. Tarts velem, tanulj a saját és társad szeretetnyelvén, hiszen már Dante is megmondta:

L'amor che move il sole e l'altre stelle", azaz „A szerelem/szeretet mozgat napot, s minden csillagot".