Böjt húsvét után? Miért ne?


Ez a húsvét is úgy telt el, hogy nem tudtál ellenállni a finom falatoknak? Aggodalomra semmi ok! Mindennapos böjtöléssel egyszerűen elérheted a csúcsformád, akár már nyárra.

Mindennap böjtölni? Nem tűnik egyszerűnek, én is így gondoltam, de mivel szinte minden diétát kipróbáltam már, így egye fene, ebbe is belefogtam.

A mindennapi böjtölés lényege, hogy van egy idősáv, amikor megengedett az étkezés, azon kívül csak olyan étel vagy ital fogyasztható, ami nem emeli meg a vércukorszintet. Az én választásom erre az időszakra a víz, de üres tea és kávé is fogyasztható.

Hogy a három böjtölési lehetőség közül melyik illik hozzád a legjobban, te döntöd el.

Legegyszerűbb a 12-12-es, a legnehezebb a 20-4-es felosztás. Számomra az arany középút, a 16-8-as blokk a nyerő.

Ami az én esetemben azt jelenti, hogy este 18 órától kezdem a böjtöt és egészen másnap reggel 10-ig, azaz 16 órán át nem eszem semmit. Majd 10 és 18 óra között, azaz 8 órán át felosztom az étkezéseimet. Nekem ez vált be, de a böjtölés kezdetét a leghatásosabb az életritmusodnak megfelelően kiválasztani.

Forrás: Shutterstock

 

Az, hogy mit eszel, ebben a diétában nincs megkötve, de egyértelműen akkor lesz hatásos, ha a bevitt ételek mennyiségére és minőségére is ügyelsz.

Az ingyenes appok segítségével, mint például a Fastic - Fasting App, a Zero - Simple Fasting Tracker és a Life Fasting Tracker segítségével nyomon követhető a böjtöd állása. Ha a barátaid is csatlakoznak, akkor láthatjátok egymás eredményeit - engem ez motivál a legjobban, és az amit elértem vele.

Természetesen, ehhez a diétához is szükség van akaraterőre, viszont így rendszer van az életemben, a gyomrom eleget pihen, nem puffadok, továbbá energikusabb lettem és egy számmal kisebb ruhatárra váltottam.