Baronits: „Olyan lettem, mint a festő, akitől elvették a vásznat”

Fiatal, sikeres, és a vírushelyzet őt is kíméletlenül leállította. Baronits Gábor mindezek ellenére megpróbálja a lehetetlent: színészként is a legjobbat kihozni ebből a helyzetből, mert azt tartja, hogy a mának élni nem közhely, hanem aranyigazság.

Színész közönség nélkül... Téged sem irigyellek.

Ne is mondd, őket semmi nem tudja pótolni. Lehet online csinálni, de az olyan, mintha próbán lennél. Ahhoz, hogy igazán kiteljesedhess, érezni kell az energiájukat, hallani a nevetésüket. Olyan lettem, mint a festő, akitől elvették a vásznat.

Korábban azt nyilatkoztad, hogy igyekszel mindenben meglátni a jót. Ezt most is tartod?

Lehet, hogy sokaknak ez egy üres kijelentés, de én tényleg hiszem, hogy minden okkal történik, és ha megtörtént, észre kell venni benne a pozitívumot. Szeretek mindent százszázalékosan megélni, még a csalódást is. Amikor tavaly márciusban a vírus sokkolt bennünket, azonnal az jutott eszembe, hogy épp ideje volt lelassulni.

Forrás: Victoria Perger Photo

Igen, de le is kellett állni, és ez azóta is tart. Nem akarom rád hozni a frászt, de színész vagy, mondhatni nincs munkád, ez egy kicsit sem ijesztő?

Nem, de csak azért, mert másképp működöm. Akkor tényleg az volt bennem, hogy pihenjünk, ez kell nekünk. Aztán ősszel újra elkezdődött a pörgés, forgatás, színház, majd megint leállás. Itt kicsit megborultam, hogy tele vagyok energiával, annyi mindent tudnék csinálni, de el kell fojtani. Viszont gyorsan emlékeztettem magam arra, hogy sosem szerettem vágyakozni azután, ami nincs, inkább azt értékelem, ami van. Egy ilyen helyzetet nem lehet jónak tartani, de azzal nem segítek magamon, ha azt síratom, ami tőlem függetlenül nem jöhet össze.

Forrás: Baronits Gábor

Gondolkodtál azon, hogy mást csinálj?

Nem szeretem a kiszolgáltatottságot, ezért mindig megpróbáltam több lábon állni. Szerencsére, megtehetem, hogy kivárok.

Minden tiszteletem azoké a kollégáké, akik a vírushelyzet alatt elmentek futárnak, árufeltöltőnek. Ha nálam is eljön az ideje, nem fogom szégyellni.

Az egész életemet a színházra tettem fel, így minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy bármi mást csináljak.

A te esetedben nem fura kijelentés, hogy „az egész életemet", hiszen már hatévesen döntöttél.

Amióta az eszemet tudom, a színpadot tekintettem az otthonomnak. Művészcsaládba születtem, de nem akartam bűvész lenni, mint az anyukám, és zenész sem, mint az apukám (erre a következő interjúnkban visszatérünk szerk.megj.). Mindkettőt kipróbáltam, mégis éreztem, hogy valami másra van szükségem. Kezdetben voltak a kínos félórák, amikor a kis Gábor szórakoztatta a családot, de amikor kilencévesen bekerültem Földessy Margit szinitanodájába, onnantól kezdve nem láttam mást. Tudatosan készültem a jövőmre, ami a tanulmányi eredményeimen is meglátszott, mert csak a humán tantárgyakra koncentráltam. Szerencsémre az érettségi óta sosem kellett deriválnom, bár várom a pillanatot.

Forrás: Karinthy Színház

Színpadot emlegetsz legtöbbször, akkor ezek szerint felesleges kérdeznem, hogy film vagy színház?

Valamiért ez, valamiért az, nagyon más a kettő. A film zárt közösség, ott a kollégának, az operatőrnek, a rendezőnek játszol. Más a dinamikája, másfajta mimikát követel, ráadásul annyiszor ismételtetnek meg egy jelenetet, amennyiszer kellhet. Szeretek filmezni, izgalmas, mert te eljátszol valamit, amiről azt hiszed, hogy tökéletes, aztán jön a rendező, egy jó vágó és százszor jobbat hoz ki belőle. Mondjuk, ez fordítva is benne van a pakliban. Visszanézni magadat a vásznon monumentális erő, fantasztikus. A színházban viszont nem vehetjük újra a jelenetet, ott élesben megy. A közönség figyeli minden mozdulatodat, együtt él az előadással, visszajelez.

Ha egy emberként sikerül megfognod ötszáz nézőt, tudsz nekik hitelesen játszani, irányítani őket, hogy nevessenek, sírjanak, az semmihez sem hasonlítható érzés.

Forrás: Karinthy Színház

Ha egy rendező rád néz, azonnal Rómeó jut eszébe rólad, s nem Mercutio, amivel nincs baj, de a skatulya is unalmassá tud válni.

Ez benne van, de én inkább arra vágyom, hogy az olyan szerepeket is hitelesen tudjam megformálni, amelyekről a közönség sem gondolja, hogy képes lennék rá. Az a legfontosabb, hogy adott esetben ne azt mondják, Bronits Gábor játszotta Hamletet, hanem, hogy ő volt Hamlet. Arra törekszem, hogy amikor édesanyám eljön megnézni, ne a kisfiát lássa a színpadon, hanem a karaktert.

Forrás: Baronits Gábor

A pályaválasztás előtt álló fiataloknak egy kis segítség: színház pro és contra?

Nincs pro! Viccelek... Fentebb kifejtettem a szépségeit. Gyönyörű, de annál nehezebb, kíméletlenebb pálya. Ebben a kis országban rengeteg tehetséges ember van, itt a szerencse is fontos tényező, hogy jókor, jó helyen, jó emberekkel találkozzon, barátkozzon az ember.

Ez elég „lebeszélős szagú" volt...

Eszemben sem lenne lebeszélni senkit, csak az olyanokat, akik rosszul látják magukat, nem elég tehetségesek és éveket elpazarolnak az életükből egy olyan úton, ami nem vezet az álmukhoz. Inkább azt mondom, hogy higgyenek a megérzéseikben, és ha úgy érzik, ez az az életük, vágjanak bele.

Forrás: Erdélyi Gábor

Akár úgy is, hogy el kell menniük futárnak, ha jön a leállás?

Annak, aki a színpadot érzi az otthonának, mutogathatsz szebbnél szebb házakat, úgysem vágyik másra.

A folytatásban: „Nem letagadni akarom a mamát, hanem a magam erejéből boldogulni"